ÉLETMÓD

Így beszélnek azok, akiknél jelentkezik a demencia, ezek a jelek utalnak a betegségre

Ha megváltozik egy családtagod beszéde, és másképp kezdi el használni a szavakat, az sajnos gyanús jel lehet.

Megosztom
Link másolása

Sajnos világszerte számtalan embert érint a demencia, ami az intellektuális képességek hanyatlását jelenti.

A betegségről azt hinnénk, hogy csak egészen idős vagy egyenesen öreg korban jelentkezik, de ez nem így van. Egyrészt akár középkorúakat is érinthet, másrészt már korán mutatkozhatnak jelei.

A demenciával összefüggésbe hozható betegségek az utóbbi időben azért is kerültek reflektorfénybe, mert Bruce Willis családja nyíltan felvállalta, hogy ezzel küzd a színész is.

A demencia első jelei általában fokozatosan jelentkeznek, és idővel súlyosbodnak. A legjellemzőbb tünet a rövid távú memória romlása, például ha valaki gyakran elfelejti, hova tette a kulcsait vagy mit evett reggelire.

Emellett előfordulhat tájékozódási zavar (például eltévedés ismerős helyeken), nehézség a beszédben vagy szavak megtalálásában, döntéshozatali képesség csökkenése, illetve hangulatváltozások, mint például szorongás, gyanakvás vagy közönyösség.

Ha ezek a tünetek tartósak és egyre zavaróbbak a mindennapi életben, érdemes szakemberhez fordulni.

Mivel a beszéd, a szavak használata is utalhat a demenciára, vizsgálatok foglalkoznak vele, hogy minél hamarabb ki lehessen szúrni a kognitív hanyatlás. Egy ilyen kutatásról számolt be nemrég a Házipatika külföldi cikk nyomán.

Egy szingapúri kutatásban összehasonlították a kognitív szempontból egészséges emberek természetes beszédét azokéval, akik enyhe kognitív károsodásban szenvednek, hogy a demencia nyelvi jellemzőit kimutassák. Kiderült, hogy az enyhe kognitív károsodásban szenvedők kevesebbet beszéltek, és kevesebb főnevet használtak, de azok között több volt az elvont fogalom.

Ez a beszédminta jellemzi az Alzheimer-kórt is, amely a demencia egy speciális típusa.

A vizsgálatban összesen 148, hatvanas-hetvenes éveikben járó személy vett részt. A résztvevők egyik fele kognitív szempontból egészséges volt, vagyis képesek tisztán gondolkodni, tanulni és emlékezni. A résztvevők másik fele a másik fele enyhe kognitív károsodással küzdött. A 74 enyhe kognitív károsodásban szenvedő alany közül 38-nál amnesztikus kognitív károsodást állapítottak meg (ez a memóriát érinti), 36 személynél pedig nem amnesztikus kognitív károsodást diagnosztizáltak (amely a memórián kívül a gondolkodási képességekre is hatással van).

A résztvevőket arra kérték, hogy 20 percig beszéljenek bármilyen témáról angolul, a kérdezők minimális bevonásával, és felvették a beszédüket. A témák a munkától és a nyugdíjazástól kezdve a családi életen át a közügyekig terjedtek. Az elhangzott szavakat egy szoftver segítségével elemezték.

Az eredmények azt mutatták, hogy az amnesztikus kognitív károsodásban szenvedő résztvevők kevesebbet beszéltek, kevesebb főnevet használtak - de azok elvontabbak voltak-, mint a nem amnesztikus kognitív károsodással küzdők és az egészséges kontrollcsoport tagjai. Az igék nem voltak érintettek.

Az amnesztikus kognitív károsodással élők hétköznapi beszédében problémát észleltek azzal kapcsolatban, hogy egy szó jelentése milyen mértékben idéz elő mentális képet a beszélőnél.

Tehát ha megváltozik valakinek a beszéde, az már a demenciára utalhat.

Forrás: Házipatika


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Így aludj minden nap, ha sokáig akarsz élni, és nem akarsz túl hamar megöregedni
Nem csak az alvás hossza és zavartalansága befolyásolja a tested működését, hanem az is, melyik pozícióban és milyen körülmények közt merülsz álomba.

Megosztom
Link másolása

Sokan szeretnek vastag, puha párnába süppedve álomba merülni – pedig a túl magas fejtartás egyáltalán nem tesz jót a szervezetnek.

Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a lapos párnán vagy akár párna nélkül történő alvás nemcsak a nyaki gerincnek jó, hanem az agy öntisztító folyamatait is segíti.

Sőt: a kutatók szerint az alvás minőségén és a párnán kívül az alvás pozícióján is sok múlik.

Ennek mind megvan a tudományos magyarázata!

A szervezetünkben a feleslegesség vált anyagok eltávolítását a nyirokrendszer végzi, amely segít fenntartani a folyadék homeosztázist, a zsír anyagcserét és természetesen a szemétszállításról is gondoskodik. Ám a nyirokrendszer kihagyja az agyat, pedig az agyunk jelentős mennyiségű energiát használ fel, rengeteg hulladékot termel.

Az agy a benne természetesen előforduló folyadékot, a gerincvelői folyadékot használja fel a biológiai hulladéktermékek eltávolítására, amelyek a vérkeringésbe kerülnek.

Ezt hívják rendszert glimfatikus rendszernek.

A glimfatikus rendszer pedig csak akkor működik, amikor mi alszunk. És a rendszer működése a kutatások szerint összefügg az alvási pozícióval.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Milyen pozíció a legjobb a "láthatatlan nagytakarításhoz?

Vizsgálatok szerint a glimfatikus rendszer a leghatékonyabban akkor működik, ha az oldalunkon fekve alszunk, és ha nem használunk párnát vagy kifejezetten lapos párnával alszunk.

A Neöregedj.hu azt írja: "A legközelebbi állati rokonaink, a majmok és a főemlősök nagyon nagy figyelmet fordítanak az alvási szokásaikra. Mind a vadonban, mind a fogságban, külön alvóhelyet készítenek, akárcsak az ember. A különbség: ők nem használnak párnákat".

Ha eddig magas párnán aludtál, nem kell egyik napról a másikra radikális változtatásba kezdened. Kezdd el csökkenteni a párna vastagságát, vagy használj memóriahabos, laposabb modellt, amely tartást ad, mégsem dönti előre a fejedet.

Forrás: HVG, Neoregedj.hu


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Egyetlen lépéssel megelőzheted, hogy hamar tönkre menjen a hűtőd, de fogadjunk, hogy te sem csinálod
Sokba kerülhet, ha figyelmen kívül hagyod ezt a szokást, és nem fogadod meg a szakértők tanácsait.

Megosztom
Link másolása

A hűtőszekrény meghibásodása nemcsak kényelmetlenséggel jár, hanem sokba is kerül.

Különösen akkor, ha az egész készüléket cserélni kell.

Pedig a szerelők szerint a leggyakoribb hűtőhibák túlnyomó többsége megelőzhető lenne – méghozzá egy egyszerű, ám annál fontosabb szokás kialakításával. Nem az ételek elrendezésére vagy a belső higiéniára gondolunk most, hanem a hűtőszekrény külső, különösen a hátulsó részének rendszeres tisztítására.

A hűtőszekrény hátsó részén található kondenzátor – más néven hőleadó rács – egy rejtett, ám létfontosságú alkatrész.

Ez a rács segít elvezetni a hőt, amelyet a kompresszor termel a hűtési folyamat során.

Ha azonban ez a felület porral, zsírral vagy akár állatszőrrel borított, akkor a hőleadás hatékonysága drasztikusan csökken.

Ennek következtében a kompresszor túlhevülhet, fokozott terhelés alatt dolgozik, ami nemcsak a hűtési teljesítményt rontja, de hosszú távon a készülék teljes leállásához is vezethet.

A megoldás meglepően egyszerű:

rendszeres, alapos tisztítás.

Néhány havonta érdemes egy portalanító kefével vagy porszívóval áttisztítani a hőleadó rácsot, különösen, ha kisállat is él a háztartásban, vagy a hűtő zárt, rosszul szellőző helyre van beállítva. Ezzel a néhány perces karbantartással évekkel meghosszabbíthatjuk hűtőnk élettartamát, és elkerülhetjük a drága javításokat.

Sajnálatos módon azonban a legtöbb háztartásban ez a lépés teljesen kimarad. A hűtő kívülről általában csak annyit kap, hogy áttörlik az ajtaját – a hátlaphoz viszont sokszor évekig senki nem nyúl. Pedig ez a fajta elhanyagolás komoly műszaki következményekkel járhat.

Érdemes tehát időt szánni a hűtő kívül-belül történő tisztítására is. Nemcsak a higiénia, de az energiatakarékosság és a hosszú távú működőképesség érdekében is. Egy poros kondenzátor ugyanis nemcsak a hűtő élettartamát rövidíti meg, hanem a villanyszámlát is növeli.

Forrás: Femcafé


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Nem csípi többé a szemed a hagyma, ha szeleteléskor ezt az egyszerű trükköt beveted
A hagyma jó és hasznos, csak amíg összevágod, az csinál ki.

Megosztom
Link másolása

Kevés ember szeret hagymát vágni: csíp, sírsz, és utána még büdös is maradsz tőle. Pedig a hagyma jó. Tele van antioxidánsokkal, és gyakorlatilag nincs olyan étel, ami ne lenne finomabb tőle. Csak hát ott van az a kellemetlen mellékhatás: a sírás.

A vágódeszka melletti szenvedés oka egyébként nem valami megmagyarázhatatlan konyhai átok, hanem a propántiál-S-oxid nevű gáz, amit a hagyma akkor bocsát ki, amikor elkezded szeletelni.

Ez a gáz irritálja a szemedet, konkrétan könnygázként működik – nem átvitt értelemben, hanem szó szerint.

@dr.karanrWhich one is your favorite! Follow both @drkaranrajan and @healthwithcory for part 2!

♬ original sound - Dr Karan Rajan

De van egy orvos, Dr. Rajan, aki azt mondja: nem kell sírni. Csak rakd be a hagymát a hűtőbe vagy egy tál jeges vízbe 20 percre aprítás előtt, és máris kevésbé bocsátja ki azt a nyomorult könnygázt. Ennyi.

A doki TikTok-videója több mint 106 ezer lájkot kapott, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, beindult a népi okosság is a kommentek között.

Néhány nép bölcsesség a kommentmezőből:

„Ne vágd le a gyökerét!” – ott van a legtöbb irritáló anyag, ha meghagyod a végére, kevesebb gáz szabadul fel.

„Használj éles kést!” – kevesebb sejtsérülés, kevesebb könny.

„Nedves késsel vagy víz mellett vágd!” – a hagymagáz a nedvességre megy, nem a szemedre.

És igen, vannak, akik még nem hallottak a hűtős trükkről és hagyma-védőszemüveget hordanak. Ez a szomorú valóság.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Ezekből a tünetekből tudhatod, hogy ugyanabban a betegségben szenvedsz-e, mint Donald Trump
Az Egyesült Államok elnöke nemrég átfogó orvosi kivizsgáláson vett részt, akkor derült ki a probléma.

Megosztom
Link másolása

Nemrég kiderült, hogy Donald Trump beteg és kezelésre szorul.

Mint azt a Szeretlek Magyarország megírta, az Egyesült Államok 79 éves elnökénél krónikus vénás elégtelenséget állapítottak meg, miután enyhe duzzanatot észlelt a lábain.

A Fehér Ház szóvivője hivatalosan is megerősítette a hírt a betegségről.

Karoline Leavitt elmondta, hogy Donald Trump egy átfogó orvosi kivizsgáláson vett részt, amely „diagnosztikus érvizsgálatokat is tartalmazott”. A vizsgálatok során a két alsó végtagon vénás doppler-ultrahangot végeztek, és ennek során az orvosok krónikus vénás elégtelenséget (ICD-9) mutattak ki. Ez az állapot főként a 70 év feletti korosztályban fordul elő.

Az elnök kezelőorvosa szerint a vizsgálati eredmények nem utaltak sem mélyvénás trombózisra, sem artériás rendellenességre. A laboreredmények a normál tartományon belül mozogtak, és a szívultrahang-vizsgálat sem mutatott ki sem szívelégtelenséget, sem veseelégtelenséget, illetve más szisztémás betegséget.

De mi is az a krónikus vénás elégtelenség?

Olyan állapot, amelyben az alsó végtagok vénáiban található billentyűk működése károsodik. Ennek következtében a vér nem tud megfelelően visszaáramlani a szív felé, és pangás alakul ki a lábakban.

A betegség tünete többek közt a bokák és lábak duzzanata, visszerek megjelenése, görcsök, fájdalom észlelése.

Erre a betegségre utalhat az is, ha a napod végén

nehéznek érzed a lábadat, vagy feszül és fáj a lábad.

A betegség miatt akár lábszárfekély is kialakulhat, ami a bőr elvékonyodását és sérülékenységét jelzi. Ezenkívül a előfordul a tünetek között viszketés, égő érzés, zsibbadást és éjszakai lábgörcs is. A láb elszíneződése, a bőr szárazsága és a seprűvénák megjelenése szintén a krónikus vénás elégtelenségre utalhat.

A kezelés lehet gyógyszeres (például vénás keringésjavítókkal, gyulladáscsökkentőkkal), de súlyosabb esetekben szükség lehet sebészeti beavatkozásra, például lézeres visszérkezelésre vagy érfalmegerősítő műtétekre is.


Megosztom
Link másolása