Figyelem! Új ajánlás van érvényben az egészségesnek számító vérnyomásról: ennyi tekinthető most normálisnak
Azt hitted, a 135-ös vérnyomásod még bőven a „jólvanezígy” kategória? Vagy hogy a napi egy-két pohár bor meg sör az egészséges mediterrán életérzés része, és különben is, amíg nem fáj semmi, addig nagy baj nem lehet? Hát, az amerikai kardiológusoknak van egy-két keresetlen szavuk ehhez.
A helyzet az, hogy a megemelkedett vérnyomás figyelemmel kísérése nem valami óvatoskodó hülyeség. Világszerte a felnőttek harmadát, itthon pedig az emberek közel 60 százalékát érinti valamikor az élete során. A gond csak az, hogy bár korábban úgy tűnt, egyre jobban állunk a kezelésével,
Az ideális érték továbbra is a tankönyvi 120/80 Hgmm körül mozog, ezen nem változtattak. Azt a határt viszont, ami felett már cselekedni kell, 130/80 Hgmm-ben állapították meg, és ezt most meg is erősítették. A dolog matekja kegyetlenül egyszerű:
Éppen ezért, ha valakinek a vérnyomása tartósan a 130–139/80–89 Hgmm-es tartományban táncol, annál azonnali életmódváltás, sőt szükség esetén gyógyszeres kezelés javasolt. A kutatások alapján ugyanis a fiatalabb korban jelentkező, látszólag enyhe emelkedés sem ártalmatlan.
A legnagyobb pofont azonban az alkohol kapta. Az ajánlás egyértelműen kimondja, hogy a vérnyomás emelkedése egyenesen arányos az elfogyasztott alkohol mennyiségével. Akik egyáltalán nem isznak, azoknál a legalacsonyabb a hipertónia kockázata. A jó hír, hogy már az alkoholbevitel felére csökkentése is mérhető javulást hozhat. A hivatalos ajánlás szerint a plafon férfiaknál legfeljebb napi két ital, nőknél pedig legfeljebb napi egy, de a legfontosabb üzenet az, hogy
Persze nem csak az ital számít. A teljes életmódcsomag része a sóbevitel drasztikus csökkentése, a zöldségekben és teljes értékű alapanyagokban gazdag étrend, a rendszeres mozgás, a testsúly normalizálása és a stressz kezelése. Már néhány kilogramm fogyás is érezhetően lejjebb viheti a vérnyomást. Az egészben a legfontosabb a rendszeresség, beleértve a mérést is. Sokan ugyanis nem is tudnak róla, hogy csendben rombolja őket a magas vérnyomás, ami hosszú távon súlyosan károsíthatja a szívet, az agyat, a vesét és a látást is. A szakmai szervezetek szerint a rendszeres otthoni mérés és az időben megkezdett életmódváltás a túlélés záloga.
