ÉLETMÓD

Ezzel a szenzációs elalvási trükkel megszűnik a forgolódás, percek alatt álomba merülsz

Az alvási technika célja, hogy elterelje a figyelmet a mindennapi stresszről és a zavaró gondolatokról a nyugodt, pihentető, minőségi alvás érdekében.

Megosztom
Link másolása

Szenzációs alvási technika hódit, aminek a célja, hogy elterelje a figyelmet a mindennapi stresszről és a gyorsan pörgő, zavaró gondolatokról, elősegítve ezzel a nyugodt, pihentető, minőségi alvást.

A TikTokon ismertté vált Emily Kessler meditációs szakértő videóban is beszélt erről a trükkről.

A meditációs szakértő olyan különleges, elalvást segítő technikát dolgozott ki, amelyet „house tour sleep hack”-nek, azaz „házbejárásos elalvási trükknek” nevezett el. A módszer a vizualizációra épül.

A technika lényege, hogy

lefekvéskor néhány mély lélegzetvétel után elképzelsz egy számodra jól ismert házat, de nem a saját otthonodat. Például a testvéred, egy közeli rokonod, vagy egy barátod lakását. Szépen, lassan, képzeletben „bejárod” ezt a házat, helyiségről helyiségre haladva, és közben felidézed a részleteket: a bútorokat, a fal színét, a dekorációt, a színeket, akár azt is, ahogyan a padló recseg a lábad alatt.

Ez a folyamat szerinte a vizuális fókusz révén megnyugtatja az elmédet és elősegíti az elalvást.

Emily Kessler azt állítja, hogy ő még soha nem jutott el a képzeletbeli ház emeletére, mert már az alsó szint "bejárása" közben elalszik.

A vizualizáción alapuló technikát a meditáció és a stresszkezelés során gyakran alkalmazzák. A felidézett képek segítségével az agy képes kiszakadni a valóságból, ami különösen hasznos lefekvés előtt.

Miután az ezzel kapcsolatos videót megosztotta, sokan számoltak be arról, hogy ez a technika segített nekik gyorsabban elaludni. Tudományos kutatások is alátámasztják a vizualizációs technikák hatékonyságát az elalvás folyamatában.

Íme, a videó - várd meg, amíg betölt:

@emilymeditates I repeat: I have never made it to the upstairs Try this & let me know what happens!! #sleephack #fallasleepfast #fallingasleep ♬ Simplicity - Jon Steinmeier

A minőségi alvás létfontosságú az egészséges testi és lelki működéshez. Segíti a sejtek regenerálódását, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul az optimális hormonháztartás fenntartásához. Fontos szerepet játszik a memória, a tanulás és a koncentrációs képesség javításában, valamint a stresszkezelésben és az érzelmi egyensúly megőrzésében.

Hosszú távon a jó alvás csökkenti a krónikus betegségek – például a szívbetegség, a cukorbetegség és a depresszió – kialakulásának kockázatát is.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Így aludj minden nap, ha sokáig akarsz élni, és nem akarsz túl hamar megöregedni
Nem csak az alvás hossza és zavartalansága befolyásolja a tested működését, hanem az is, melyik pozícióban és milyen körülmények közt merülsz álomba.

Megosztom
Link másolása

Sokan szeretnek vastag, puha párnába süppedve álomba merülni – pedig a túl magas fejtartás egyáltalán nem tesz jót a szervezetnek.

Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a lapos párnán vagy akár párna nélkül történő alvás nemcsak a nyaki gerincnek jó, hanem az agy öntisztító folyamatait is segíti.

Sőt: a kutatók szerint az alvás minőségén és a párnán kívül az alvás pozícióján is sok múlik.

Ennek mind megvan a tudományos magyarázata!

A szervezetünkben a feleslegesség vált anyagok eltávolítását a nyirokrendszer végzi, amely segít fenntartani a folyadék homeosztázist, a zsír anyagcserét és természetesen a szemétszállításról is gondoskodik. Ám a nyirokrendszer kihagyja az agyat, pedig az agyunk jelentős mennyiségű energiát használ fel, rengeteg hulladékot termel.

Az agy a benne természetesen előforduló folyadékot, a gerincvelői folyadékot használja fel a biológiai hulladéktermékek eltávolítására, amelyek a vérkeringésbe kerülnek.

Ezt hívják rendszert glimfatikus rendszernek.

A glimfatikus rendszer pedig csak akkor működik, amikor mi alszunk. És a rendszer működése a kutatások szerint összefügg az alvási pozícióval.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Milyen pozíció a legjobb a "láthatatlan nagytakarításhoz?

Vizsgálatok szerint a glimfatikus rendszer a leghatékonyabban akkor működik, ha az oldalunkon fekve alszunk, és ha nem használunk párnát vagy kifejezetten lapos párnával alszunk.

A Neöregedj.hu azt írja: "A legközelebbi állati rokonaink, a majmok és a főemlősök nagyon nagy figyelmet fordítanak az alvási szokásaikra. Mind a vadonban, mind a fogságban, külön alvóhelyet készítenek, akárcsak az ember. A különbség: ők nem használnak párnákat".

Ha eddig magas párnán aludtál, nem kell egyik napról a másikra radikális változtatásba kezdened. Kezdd el csökkenteni a párna vastagságát, vagy használj memóriahabos, laposabb modellt, amely tartást ad, mégsem dönti előre a fejedet.

Forrás: HVG, Neoregedj.hu


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Egyetlen lépéssel megelőzheted, hogy hamar tönkre menjen a hűtőd, de fogadjunk, hogy te sem csinálod
Sokba kerülhet, ha figyelmen kívül hagyod ezt a szokást, és nem fogadod meg a szakértők tanácsait.

Megosztom
Link másolása

A hűtőszekrény meghibásodása nemcsak kényelmetlenséggel jár, hanem sokba is kerül.

Különösen akkor, ha az egész készüléket cserélni kell.

Pedig a szerelők szerint a leggyakoribb hűtőhibák túlnyomó többsége megelőzhető lenne – méghozzá egy egyszerű, ám annál fontosabb szokás kialakításával. Nem az ételek elrendezésére vagy a belső higiéniára gondolunk most, hanem a hűtőszekrény külső, különösen a hátulsó részének rendszeres tisztítására.

A hűtőszekrény hátsó részén található kondenzátor – más néven hőleadó rács – egy rejtett, ám létfontosságú alkatrész.

Ez a rács segít elvezetni a hőt, amelyet a kompresszor termel a hűtési folyamat során.

Ha azonban ez a felület porral, zsírral vagy akár állatszőrrel borított, akkor a hőleadás hatékonysága drasztikusan csökken.

Ennek következtében a kompresszor túlhevülhet, fokozott terhelés alatt dolgozik, ami nemcsak a hűtési teljesítményt rontja, de hosszú távon a készülék teljes leállásához is vezethet.

A megoldás meglepően egyszerű:

rendszeres, alapos tisztítás.

Néhány havonta érdemes egy portalanító kefével vagy porszívóval áttisztítani a hőleadó rácsot, különösen, ha kisállat is él a háztartásban, vagy a hűtő zárt, rosszul szellőző helyre van beállítva. Ezzel a néhány perces karbantartással évekkel meghosszabbíthatjuk hűtőnk élettartamát, és elkerülhetjük a drága javításokat.

Sajnálatos módon azonban a legtöbb háztartásban ez a lépés teljesen kimarad. A hűtő kívülről általában csak annyit kap, hogy áttörlik az ajtaját – a hátlaphoz viszont sokszor évekig senki nem nyúl. Pedig ez a fajta elhanyagolás komoly műszaki következményekkel járhat.

Érdemes tehát időt szánni a hűtő kívül-belül történő tisztítására is. Nemcsak a higiénia, de az energiatakarékosság és a hosszú távú működőképesség érdekében is. Egy poros kondenzátor ugyanis nemcsak a hűtő élettartamát rövidíti meg, hanem a villanyszámlát is növeli.

Forrás: Femcafé


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Nem csípi többé a szemed a hagyma, ha szeleteléskor ezt az egyszerű trükköt beveted
A hagyma jó és hasznos, csak amíg összevágod, az csinál ki.

Megosztom
Link másolása

Kevés ember szeret hagymát vágni: csíp, sírsz, és utána még büdös is maradsz tőle. Pedig a hagyma jó. Tele van antioxidánsokkal, és gyakorlatilag nincs olyan étel, ami ne lenne finomabb tőle. Csak hát ott van az a kellemetlen mellékhatás: a sírás.

A vágódeszka melletti szenvedés oka egyébként nem valami megmagyarázhatatlan konyhai átok, hanem a propántiál-S-oxid nevű gáz, amit a hagyma akkor bocsát ki, amikor elkezded szeletelni.

Ez a gáz irritálja a szemedet, konkrétan könnygázként működik – nem átvitt értelemben, hanem szó szerint.

@dr.karanrWhich one is your favorite! Follow both @drkaranrajan and @healthwithcory for part 2!

♬ original sound - Dr Karan Rajan

De van egy orvos, Dr. Rajan, aki azt mondja: nem kell sírni. Csak rakd be a hagymát a hűtőbe vagy egy tál jeges vízbe 20 percre aprítás előtt, és máris kevésbé bocsátja ki azt a nyomorult könnygázt. Ennyi.

A doki TikTok-videója több mint 106 ezer lájkot kapott, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, beindult a népi okosság is a kommentek között.

Néhány nép bölcsesség a kommentmezőből:

„Ne vágd le a gyökerét!” – ott van a legtöbb irritáló anyag, ha meghagyod a végére, kevesebb gáz szabadul fel.

„Használj éles kést!” – kevesebb sejtsérülés, kevesebb könny.

„Nedves késsel vagy víz mellett vágd!” – a hagymagáz a nedvességre megy, nem a szemedre.

És igen, vannak, akik még nem hallottak a hűtős trükkről és hagyma-védőszemüveget hordanak. Ez a szomorú valóság.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Ezekből a tünetekből tudhatod, hogy ugyanabban a betegségben szenvedsz-e, mint Donald Trump
Az Egyesült Államok elnöke nemrég átfogó orvosi kivizsgáláson vett részt, akkor derült ki a probléma.

Megosztom
Link másolása

Nemrég kiderült, hogy Donald Trump beteg és kezelésre szorul.

Mint azt a Szeretlek Magyarország megírta, az Egyesült Államok 79 éves elnökénél krónikus vénás elégtelenséget állapítottak meg, miután enyhe duzzanatot észlelt a lábain.

A Fehér Ház szóvivője hivatalosan is megerősítette a hírt a betegségről.

Karoline Leavitt elmondta, hogy Donald Trump egy átfogó orvosi kivizsgáláson vett részt, amely „diagnosztikus érvizsgálatokat is tartalmazott”. A vizsgálatok során a két alsó végtagon vénás doppler-ultrahangot végeztek, és ennek során az orvosok krónikus vénás elégtelenséget (ICD-9) mutattak ki. Ez az állapot főként a 70 év feletti korosztályban fordul elő.

Az elnök kezelőorvosa szerint a vizsgálati eredmények nem utaltak sem mélyvénás trombózisra, sem artériás rendellenességre. A laboreredmények a normál tartományon belül mozogtak, és a szívultrahang-vizsgálat sem mutatott ki sem szívelégtelenséget, sem veseelégtelenséget, illetve más szisztémás betegséget.

De mi is az a krónikus vénás elégtelenség?

Olyan állapot, amelyben az alsó végtagok vénáiban található billentyűk működése károsodik. Ennek következtében a vér nem tud megfelelően visszaáramlani a szív felé, és pangás alakul ki a lábakban.

A betegség tünete többek közt a bokák és lábak duzzanata, visszerek megjelenése, görcsök, fájdalom észlelése.

Erre a betegségre utalhat az is, ha a napod végén

nehéznek érzed a lábadat, vagy feszül és fáj a lábad.

A betegség miatt akár lábszárfekély is kialakulhat, ami a bőr elvékonyodását és sérülékenységét jelzi. Ezenkívül a előfordul a tünetek között viszketés, égő érzés, zsibbadást és éjszakai lábgörcs is. A láb elszíneződése, a bőr szárazsága és a seprűvénák megjelenése szintén a krónikus vénás elégtelenségre utalhat.

A kezelés lehet gyógyszeres (például vénás keringésjavítókkal, gyulladáscsökkentőkkal), de súlyosabb esetekben szükség lehet sebészeti beavatkozásra, például lézeres visszérkezelésre vagy érfalmegerősítő műtétekre is.


Megosztom
Link másolása