Kávé vagy tea? Egy kutatás szerint az egyik növeli a stroke kockázatát, a másik pedig csökkenti azt
Mindkettőnek számos egészségügyi előnye van, de melyik a jobb, ha a stroke-ot vesszük figyelembe?
Melyik jobb az egészségednek, a kávé vagy a tea?
Mindkettőről azt állítják, hogy számos egészségügyi előnye van, de amikor a szívroham vagy a stroke kockázatáról van szó, úgy tűnik, hogy az egyik azért jobb, mint a másik.
Egy több mint 25 000 ember bevonásával végzett nemzetközi tanulmány szerint a napi négy csészénél több kávé fogyasztása közel 40 százalékkal növeli a stroke kockázatát.
Eközben ugyanennyi tea csaknem egyötödével csökkentette a kockázatot. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a gyakori kávéfogyasztóknak nagyobb valószínűséggel lehetnek szívproblémáik, például magas vérnyomásuk, ami növeli a stroke kockázatát.
Az International Journal of Stroke című szakfolyóiratban júliusban közzétett tanulmányhoz a kutatók 32 országból 26 950 felnőttet vontak be, akiknek mintegy fele az elmúlt napokban élt túl egy stroke-ot.
A betegeket átlagosan körülbelül két és fél nappal a stroke elszenvedése után kérdezték meg.
A résztvevők átlagos életkora 61 év volt, és a legtöbbjük férfi. A beteg nagy része túlsúlyos volt, ami a stroke kockázati tényezője.
A résztvevők kérdőíveket töltöttek ki kórtörténetükről, étrendjükről, fizikai aktivitásukról és egyéb stroke-kockázati tényezőkről, mint például a dohányzás és a magas vérnyomás.
Azt is megkérdezték tőlük, hogy naponta hány csésze kávét, kínai/japán zöld teát, fekete teát és egyéb teafajtákat fogyasztottak. A résztvevők közül körülbelül minden ötödik egyiket sem szokta inni, míg közel felük inkább a teát választotta.
A kutatócsoport megállapította, hogy a napi négy vagy több csésze kávé fogyasztása 37 százalékkal növelte a stroke kockázatát. Ugyanakkor ugyanennyi, bármilyen fajta tea fogyasztása 19 százalékkal csökkentette azt.
A fekete teák 29 százalékkal, a zöld tea 27 százalékkal csökkentette a stroke kockázatát.
A három vagy annál kevesebb csésze kávé fogyasztása és a stroke között nem volt mérhető kapcsolat. A kutatók megjegyezték, hogy a túlzott kávéfogyasztásnak azért lehet ilyen káros hatása, mert azok, akik ennyi kávét isznak, hajlamosak voltak olyan problémákra, mint a magas vérnyomás és a magas pulzusszám.
A kávé koffeintartalma magasabb, mint a teáé, körülbelül 80-100 milligrammot tartalmaz egy csésze, szemben a teában található 50 milligrammal. A koffein bizonyítottan elősegíti az adrenalin felszabadulását, ami megemeli a szívritmust és a vérnyomást.
Tartósan ezek a hatások károsíthatják az agyi ereket, növelve a vérrögök és a stroke kialakulásának kockázatát.
A kutatók azonban megjegyezték, hogy a tej hozzáadása bármilyen típusú teához semmissé tette a stroke-kal kapcsolatos összes potenciális előnyét.
Ennek az lehet az oka, hogy a tej blokkolja az antioxidánsokat, a kávéban és a teában egyaránt megtalálható hasznos molekulákat, amelyekről kimutatták, hogy csökkentik a gyulladást, amely végül is stroke-hoz vezethet.