Az ördög maga – hogy szúrd ki a pszichopatát, a szociopatát és a nárcit?
A diagnosztizálás nem is a mi feladatunk, de ezek az emberek – már amelyik nem ül épp börtönben – rettenetesen veszélyesek a jóhiszemű, empatikus embertársaikra.
Ezért vagy azért, de mindegyikükre jellemző egyfajta ragadozó mentalitás, vagyis az, hogy másokra nem emberként tekintenek, hanem használati tárgyakként, amelyeket pontosan addig tartanak meg, ameddig hasznuk van belőle. Utána gondolkodás nélkül eldobhatják. A szerelmüket, a házastársukat, a családjukat, és igen, a saját gyereküket is.
A szakemberek szerint mindhárom személyiségzavar kora gyermekkorban alakul ki, de a riasztó jelek csak később mutatkoznak. A pszichopátia már korábban. 15 éves kor alatt már látható, ha egy gyerek lop, csal, állatokat kínoz, más gyerekeket bánt, és láthatóan a megbánásnak a jelét se mutatja (attól, hogy egy gyerek rossz, természetesen még nem lesz pszichopata, a diagnózishoz minden esetben szakember kell).
A szociopaták szintén hasonló, "rejtőzködő vadállat"-ként viselkednek, de náluk ez általában később jön ki. Fontos különbség, hogy a szakemberek szerint a pszichopaták így születnek, a szociopaták nem.
Sok esetben nagyon züllött, "leszakadt" közegben nőnek fel, például nyomornegyedekben, gettókban, ahol a bűnözés, az erőszak és a "bandázás" tulajdonképpen túlélési forma. A nárcisztikusoknál is közrejátszhatnak genetikai tényezők, de náluk a kora gyerekkori traumák (általában érzelmileg elérhetetlen szülők, bántalmazottság) okozzák a személyiségtorzulást, és a jelek kora huszonéves korban mutatkoznak meg igazán.
A pszichopaták és a szociopaták azért nagyon veszélyesek, mert tulajdonképpen hiányzik belőlük minden emberség.
Nem szeretnek, nem tanulnak és nem szoronganak. A felszínen elbűvölőek lehetnek (főleg a pszichopaták, akár nagyon sokáig), kifejezetten intelligensek, de egyszerűen nincs lelkiismeretük.
Szinte bármilyen szörnyűséget képesek megtenni másokkal (sajnos sokszor kifejezetten élvezik, ha mást lelkileg vagy testileg szenvedni látnak), és a megbánás, az empátia, a könyörület legkisebb jelét se mutatják, és nem is érzik. A pszichopatáknál agyi képalkotó módszerekkel ki is mutatták, hogy az agyuk máshogy van "bedrótozva", mint az egészséges személyiségű embereknél, tehát az a terület, amely az empátiáért és a lelkiismeretért felelős, sokkal kisebb náluk.
Az viszont, hogy nem szoronganak, sokszor előnyükre is válhat: ha nem lesz belőlük sorozatgyilkos (a hírhedt, amerikai Ted Bundy ilyen volt), például kifejezetten jó vállalatvezetők, sebészek, politikusok lehetnek. A stressz szinte teljes hiánya ugyanis valóságos gépekké teszi őket, ezért kiválóak az olyan munkákban, ahol az érzelmeket ki kell kapcsolni, és kőkeményen csak a feladatra kell koncentrálni.
A nárcisztikusok (nárcik) ennél kissé árnyaltabbak, de sajnos velük is földi pokol az élet. Ők nagyon is képesek a szégyenérzetre, és szoronganak is, és ezt grandiózus "ál-személyiséggel" kompenzálják. A nárci lényege, hogy kívülről táplálkozik, tehát állandó figyelemre, megerősítésre, ajnározásra vágyik.
Sajnos empátiája neki sincs, nem érdekli, kin trappol át, kit használ fel és kit dob el, mint egy használt papírpoharat, ameddig az őt éltető, lelki "ellátmányát" megkapja.
Rendkívül manipulatív, az érzelmi zsarolás, a hízelgés, a csenddel verés, az önsajnálat, a hazudozás, a rágalmazás, mások arrogáns lekicsinylése, terrorizálása és a könyörtelen bosszú mind az eszköztárukhoz tartozik. Rájuk jellemző az is, hogy képtelenek kontrollálni az indulataikat. Ha nem kapják meg, amit akarnak, tipikus nárcisztikus dührohamot kapnak, amihez képest az égszakadás-földindulás szinte semmiség.
Azt sem árt tudni, hogy minden pszichopata nárcisztikus, de nem minden nárci pszichopata.
Mivel terápiára nem járnak – kivéve, ha a bíró rendeli el valamilyen bűncselekmény kapcsán –,és egyébként is "gyógyíthatatlanok", gyakorlatilag szabadon rombolnak a társadalomban. Összetört életek, elcsaklizott pénzek, átvert emberek, magukra hagyott gyerekek szegélyezik az útjukat.
Egyet tehetünk ellenük: időben kiszúrjuk őket. Mint említettük, az elején, amikor meg akarnak minket fogni, kifejezetten elbűvölőek lehetnek, de ennek ne dőljünk be. Ha azt érezzük, hogy valaki túl gyorsan ránk zúdul, túl szép, hogy igaz legyen, álmaink nőjének/pasijának tűnik, lassítsunk, és nagyon figyeljünk.
Adjunk időt, hogy igazán megismerjük. Hogy bánik azokkal az emberekkel, akikhez semmi érdeke nem fűződik? Hogyan beszél másokról? Milyen a viszonya a családjával, a kollégáival? Könnyen kijön-e a sodrából?
Nem csinál nagy ügyet abból, ha megszeg egy szabályt, akár esetleg törvényt (ez kis dolgokban is megnyilvánulhat, például autóvezetésnél)? Képes-e áldozatot hozni azokért, akiket szeret, invesztál-e a kapcsolataiba (tettekkel, nem pénzzel), vagy csak elvesz? Fontos-e neki, hogy mindig tökéletesnek tűnjön kifelé, törekszik-e az állandó kontrollra, szereti-e, ha állandóan a középpontban van, ha csak őt fényezi mindenki? És hogy viseli, ha valamiben nemet mondasz neki? Lehet vele egészségesen vitatkozni? Tud bocsánatot kérni?
Ha a fentiekre figyelsz, és pár hét, hónap után aggasztó viselkedési mintázatokat látsz kirajzolódni, ne is törődj azzal, hogy eldöntsd, nárcival, pszichopatával vagy szociopatával van-e dolgod. Hallgass az intuíciódra, a józan ítélőképességedre, és fuss. Ahogy csak a lábad bírja.
