ÉLETMÓD
A Rovatból

„Akkor is megbélyegeztek, amikor 16 évesen lettem anya, és akkor is, amikor 43 évesen szültem”

Egy ötgyerekes anya mesélte el, milyen volt 16, 18, 28, 30 és 43 évesen kismamának lenni, és milyen tanulságokra jött rá.
Sassy - sassy.hu
2022. április 05.


Megosztom
Link másolása

Egy ötgyermekes angol anya mindkettőt megtapasztalta, hiszen első gyerekét alig 16 évesen szülte, a legkisebbet pedig 43 évesen. De volt terhes a 20-as és a 30-as éveiben is, így minden eddigi életszakaszában megtapasztalta a várandósságot és a babázás első, legnehezebb hónapjait.

Rachel Rowsell a Sunnak mesélte el a tapasztalatait. Az első terhessége váratlanul jött, 16 évesen még nem is tervezett babát. Amikor meglátta a pozitív tesztet, máris attól félt, hogy mit fog szólni hozzá az anyukája. Jogosan tartott tőle, az anya ugyanis nagyon mérges lett, azt mondta, Rachel tönkretette az életét a korai terhességgel. A lány nevelőapja viszont támogatta őt, ahogy 21 éves párja, Tim is. A szülés fájdalmas volt a fiatal kismama számára, de a szíve vitte előre. Tanulmányait kislánya, Emily mellett sem akarta feladni, az apa vigyázott a babára, amikor Rachel a vizsgáira készült.

Másodjára akkor lett várandós, amikor a kis Emily még csak egy éves volt. 18 évesen szülte meg kisfiát, Tomot, két gyerekkel pedig már elég nehéz dolga volt, még az is hosszas előkészületet igényelt, hogy elinduljon bevásárolni velük.

"Élveztem, hogy a gyerekekkel lehetek, de sokkal önzőbb voltam, mint most. Egyetemre mentem, miközben Emily bölcsődében volt, Tomra pedig Tim vigyázott. Bizonyítani akartam, hogy annak ellenére, hogy tinimami vagyok, még lehetnek sikereim. Elszántam küzdöttem azért, hogy bebizonyítsam, téved, aki mást gondol."

El is végezte az egyetemet, majd dolgozni kezdett egy marketingcégnél, amiből éppen futotta arra, hogy házat béreljen. 21 éves korában szakított gyermekei apjával, Emily ekkor 5, Tom pedig 3 éves volt. A munkahelyén megismerkedett egy új férfival, Markkal, akivel alig öt hét után el is jegyezték egymást, két évvel később pedig összeházasodtak.

Amikor harmadszor is terhes lett, már úgy érezte, hogy ezzel nincs semmi baj, hiszen már 28 éves volt, házas, éppen ezért mások szemét sem szúrhatta ez. Úgy érezte, mintha először várna babát, ekkor élte bele magát először igazán ebbe az időszakba.

"Úgy vásároltam babacuccokat, mintha először csinálnám. Mindenből újat akartam, hiszen az első két gyerekemnél erre nem volt lehetőségem. Amikor hazahoztam Poppyt, egészen más volt, mást éreztem, mint amikor Emily született. Mindenki nagyon boldog volt."

A kislány csak 2 éves volt, amikor Rachel szakított az apával, Markkal, pár héttel később pedig már egy másik férfivel, Justinnal randizott. Másfél éve jártak már együtt, amikor az akkor már háromgyermekes, 30 éves anya újra meglátta azt a nagyon is ismerős két csíkot a terhességi teszten.

"Már volt három gyerekem, a negyedik pedig már a harmadik apától volt, és ez kellemetlen volt számomra. Úgy éreztem, hogy az emberek elítélnek, és ezért én is azt hittem, hogy megint rosszat tettem. Evie-vel már nem jártam annyit babaklubba, és heti háromszor bölcsibe vittem nyolchónapos korától kezdve, hogy dolgozhassak. Emiatt anya-bűntudatom volt."

Rachel ekkor már teljesnek érezte a családját négy gyermekével és Justinnal, az élet azonban ismét közbeszólt. Amikor 42 éves korában egyszer kimaradt a menstruációja, azt hitte, ez már a menopauza jele, de mint kiderült, megint babát várt.

"Az első gondolatom rögtön az volt, hogy mit fognak gondolni az emberek. Nem is amiatt, hogy ebben a korban vállalok gyereket, hanem az idősebb korban való szülés kockázatai miatt. Azt hittem, felelőtlennek tűnhetek. Még a gyerekek is megdöbbentek, főleg Poppy, aki kiakadt, mert azt gondolta, már túl öreg vagyok még egy gyerekhez. De amint meglátta a kishúgát, szerelmes lett belé."

Az anya viszonylag gyorsan szülte meg legkisebb gyermekét, Clarát, de komoly fájdalmai voltak. Pár héttel később jött a koronavírus-járvány és vele a karantén, így nemcsak újszülött kislányával kellett foglalkoznia, de két nagyobbik lányának is segítenie kellett az otthoni tanulásban. Ráadásul 43 évesen már nehezebb egy totyogós gyereket gondozni és az alváshiány is jobban kikészíti, mint fiatalabb korában.

Most már belátja, hogy még tiniként is könnyebb volt az anyaság, már csak azért is, mert nem aggódott állandóan azon, hogy minden jól csinál-e. Ugyanakkor már tudja, mit csinálhatott volna másképp, így a fiatalabb gyerekeit már kicsit másképp neveli. Például sokkal engedékenyebb és nem stresszel apró dolgokon.

A legfontosabb tanulság azonban az volt számára, hogy az emberek mindig ítélkezni fognak, mindegy, hány évesen vállal gyereket, ezért nem is kell foglalkozni mások véleményével.

"16 évesen elhitették velem, hogy borzalmas bűncselekményt követtem el azzal, hogy gyereket szültem. A boltban mindig megnéztek, úgy éreztem, mintha egy nyíl mutatott volna rám azzal, hogy "tini anyuka". Ez volt a stigma. Aztán sok-sok évvel később, amikor 43 évesen terhes voltam Clarával, már tudtam, hogy az én korombeli anyákat idősnek minősítik. De megtanultam, hogy nem szabad aggódni azon, mit gondolnak mások."

Az ötgyerekes anya úgy érzi, teljes a családja, még ha most szingliként is neveli a gyerekeit, és biztos benne, hogy nem fog többet szülni. Saját vállalkozást indított, coachként segít más nőknek kiteljesedni és elérni a céljukat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Évtizedes rejtély oldódhat meg: két baktérium indíthatja el a szklerózist, ezt a súlyos autoimmun betegséget?
A sclerosis multiplex egyik fő kiváltó oka a bélrendszerben rejtőzhet. A német kutatók felfedezése azért óriási lépés, mert egereken is igazolták, hogy a mikrobák tényleg képesek betegséget okozni.

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, a nagy rejtély, hogy miért lesz az egyik egypetéjű iker sclerosis multiplexes, a másik meg nem, valószínűleg a bélrendszerben dől el.

Egy friss, és kitűnő kutatás ugyanis név szerint azonosított két baktériumot a betegség megjelenéséhez kapcsolódóan.

A müncheni Ludwig Maximilian Egyetem tudósai egy zseniális trükkel iktatták ki a legzavaróbb tényezőt, a genetikát.

81 olyan egypetéjű ikerpárt vizsgáltak, ahol az egyik testvér SM-beteg volt, a másik pedig teljesen egészséges.

Mivel a DNS-ük megegyezik, a különbséget valami másnak kellett okoznia.

A kutatók a bélflórára gyanakodtak, és igazuk lett: két konkrét törzs, az Eisenbergiella tayi és a Lachnoclostridium sokkal nagyobb számban volt jelen a beteg testvérek szervezetében

– számolt be róla a kutatást vezető intézet közleménye.

Ezzel végre nemcsak egy homályos sejtésünk van arról, hogy a mikrobiomnak „köze lehet” a dologhoz, hanem van két konkrét gyanúsítottunk.

A baktériumokat beültették olyan steril, csíramentes egerekbe, amelyek genetikailag hajlamosak voltak az SM-hez hasonló betegségre.

Az eredmény drámai volt: az állatoknál kiütköztek az idegrendszeri tünetek, amivel a kutatók bizonyították, hogy ezek a mikrobák ténylegesen képesek beindítani a betegséget.

Ez a funkcionális bizonyíték az, ami az egész kutatást áttöréssé teszi, mert a puszta együttállás helyett ok-okozati kapcsolatra utal.

A felfedezés a betegek számára is kézzelfogható reményt jelent.

A jövőben a bélflóra elemzésével talán előre jelezhetővé válik a kockázat, és célzott beavatkozásokkal – speciális diétával, probiotikumokkal vagy akár a káros baktériumokat kiirtó terápiákkal – meg lehetne előzni a betegség kialakulását.

Persze ez nem a holnapi nap csodája, a humán klinikai vizsgálatok még hátravannak, de az irány már egyértelmű.

Az utóbbi időben a tudományos és a hétköznapi figyelem is egyre inkább az idegrendszer és a belső egészség kapcsolatára irányul. Míg egyes cikkek a hasznos bélbaktériumokat támogató étrend fontosságát hangsúlyozzák, addig a laboratóriumokban Dr. Lakatos András és csapata az idegrostok újranövesztésén dolgozik. Eközben a közbeszédet erősen formálják az SM-mel élő ismert emberek, például Christina Applegate személyes vallomásai is, amelyek megmutatják a betegség mindennapi terheit, és felerősítik az igényt az olyan áttörésekre, mint amilyet most a mikrobiom-kutatás ígér.

Via Synergy Munich


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Súlyos intim fertőzést okozhat a nőknél 3 ártalmatlannak tűnő hétköznapi szokás
A szűk, nem szellőző ruházat, az illatosított intim higiéniai termékek használata és a cukor a leggyakoribb kockázati tényező. Felborítják a hüvely természetes pH-egyensúlyát, növelve a fertőzésekre való hajlamot.

Megosztom
Link másolása

A testünk kényes egyensúlyban lévő, élő ökoszisztéma. Ezt egyre több kutatás támasztja alá, ami az emberi szervezettel foglalkozik a mikrobiomtól a rákkutatásig.

De hiába a jól felépített és általában működő rendszer, amikor a különféle környezeti hatások, vírus- és bakteriális fertőzések folyamatosan "bombázzák" a testünket.

A divattal, az olcsó alapanyagokkal, a műanyag kajával és a modern életmóddal sajnos nap mint nap mi magunk is hadat üzenünk a szervezetünknek, köztük az intim szerveknek is.

Mi a legfőbb gond?

A túl feszes nadrág műszálas fehérneművel, az illatosított intim kozmetikumok használata és a cukorral felturbózott étrend könnyen felboríthatja a hüvelyflórát és az intim testtájak rendjét. Táptalajt biztosíthatnak a legkellemetlenebb fertőzéseknek.

Mert hiába néz ki jól a bőrünkre feszesen tapadó farmer, ha közben odabent egy trópusi üvegházat hoz létre, ami a baktériumoknak maga a Kánaán.

A testednek is megvannak a maga ciklusai, amelyek a hormonokkal közvetlenül befolyásolják a hüvely pH-értékét és a természetes védővonalat jelentő mikroflórát. Ilyen a kamaszkor, a menstruáció, a terhesség vagy a változókor.

Ezekben az időszakokban a szervezet eleve sebezhetőbb, emiatt a külső ártalmak hatása is felerősödik. Vagyis legapróbb hiba is elég lehet a fertőzés kirobbanásához. Ha a panaszok visszatérnek, vagy ezekben az érzékenyebb életszakaszokban jelentkeznek, a legjobb azonnal szakemberhez fordulni.

A poliészter, vagyis gyakorlatilag műanyag alapanyagú fehérnemű megakadályozza a bőr légzését, és meleg, párás környezetet teremt, amiben a kórokozók elszaporodnak.

Ha ezt még egy szűk szabású nadrággal is megfejeljük, a hatás garantált – írta a Femina.hu.

A megoldás nem ördöngösség: a természetes pamut anyagok engedik szellőzni a bőrt, érdemes ezeket hordani a mindennapokban.

Sportoláshoz persze kellhet a technikai anyag, de utána azonnal cseréljünk szárazra, éjszakára pedig a legjobb, ha hagyjuk az intim területet teljesen szabadon.

A hüvely öntisztuló rendszer, ezért nincsen szükséged intim dezodorra, illatosított intim törlőkendőre a tisztán tartásához.

A nemzetközi ajánlások szerint a legjobb a langyos víz, esetleg egy illatmentes, kímélő mosakodó a külső részekre.

További ellenség a sok ultrafeldolgozott élelmiszer a finomított szánhidrátokkal, és a sok cukor.

Ez bizonyítottan növeli a Candida-fertőzések kockázatát.

A gombás hüvelyfertőzések kockázati tényezői között a friss összefoglalók továbbra is kiemelik a gyakori antibiotikum-használatot és a magas vércukorszinttel járó állapotokat. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ szerint a visszatérő vagy nehezen kezelhető esetek hátterében gyakran a rosszul kontrollált cukorbetegség áll. Ez is alátámasztja, miért éri meg a megelőzésben a vércukorszint kordában tartására és a kíméletes higiénés szokásokra fókuszálni, mielőtt komolyabb probléma alakulna ki.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
A hatóságok komoly figyelmeztetést adtak ki a kerti medencékre – hányás, hasmenés vagy akár tüdőgyulladás is lehet a vége
A magyar népegészségügyi hatóság azért adott ki útmutatót, mert a magánmedencék komoly közegészségügyi kockázatot jelentenek. A tévhitek ellenére az erős „klórszag” nem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal.

Megosztom
Link másolása

A kerti medence addig a gondtalan nyár szimbóluma, amíg a gondatlanul beállított víz egy komplett baktériumtenyészetté nem változik. Egyetlen elrontott klórszintből családi csobbanás helyett hasmenés, bőrkiütés vagy akár tüdőgyulladás lehet.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatóban figyelmeztetett, hogy a magánmedencék hiányos vízkezelése komoly veszélyforrás.

Most, hogy tudjuk, mi forog kockán, nézzük a tiszta víz három alappillérét, és azt, hogy mit kell tenni, hogy a pancsolás ne egy biológiai fegyverkísérlet legyen.

A láthatatlan ellenségek a vízben ugyanis nem viccelnek!

Az elhanyagolt medence egy valóságos kórokozó-koktél, amiben olyan szereplők úszkálnak, mint a Cryptosporidium, a Giardia vagy a norovírus, amelyek mind csúnya, vizes hasmenést okoznak. De ott van a Pseudomonas baktérium is, ami a szőrtüszőgyulladásért és a fülgyulladásért felel, a Legionella pedig egyenesen a tüdőnket támadhatja.

A legkeményebb ellenfél a Cryptosporidium, aminek a klór sem igazán árt. Michele Hlavsa, az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ szakértője szerint a parazita elképesztően szívós.

Ezért a vízminőség szentháromságát, a szabad klórt, a pH-értéket és a rendszeres mérést véresen komolyan kell venni.

A pH-értéknek 7,0 és 7,8 között kell lennie, mert a klór csak ebben a tartományban tud hatékonyan fertőtleníteni. Ha ez elcsúszik, hiába öntjük bele a vegyszert, nem fog érni semmit. A szabad klór szintjének egy átlagos medencében legalább 1 mg/liternek, egy forróbb vizű pezsgőfürdőben pedig minimum 3 mg/liternek kell lennie.

Ezeket az értékeket naponta legalább kétszer, egy kerti buli alatt pedig akár óránként is ellenőrizni kell. A folyékony reagenssel működő DPD-tesztek sokkal pontosabbak, mint a papírcsíkok.

A klór pedig nem egy varázslat: az E. coli baktériumot egy perc alatt elintézi, de a Giardia parazitának már 45 percre, a korábban említett Cryptosporidiumnak pedig napokra van szüksége – derül ki az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ útmutatójából.

A pezsgőfürdők párája különösen veszélyes lehet, mert a Legionella baktériumot juttathatja a tüdőnkbe. Michele Hlavsa szerint ez a kórokozó és a forró vizes kádak szorosan összetartoznak.

„Ha a legionellára gondolok, a pezsgőfürdők jutnak eszembe. […] Ha legionella van a pezsgőfürdőben, a fúvókák által keltett cseppeket belélegezhetjük.”

A megelőzéshez kőkemény napi és heti rutin kell. Minden fürdőzés előtt kötelező a zuhany, hogy a testünkről lemossuk az izzadságot és a krémeket. A kisgyerekeket óránként ki kell parancsolni a vécére. Hetente egyszer pedig jöhet a nagytakarítás: a falak és az aljzat lesikálása, porszívózás, a szkimmerkosár kiürítése és a szűrő visszamosatása.

Ha a víz zavaros vagy algásodni kezd, az azt jelenti, hogy a kórokozók bulit tartanak. Ilyenkor jöhet egy alapos mechanikai tisztítás és egy átmenetileg megemelt klórszint.

Az erős „klórszag” és a vörös szem sem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal, és klóraminokká bomlott le. A megoldás a jobb higiénia, friss víz pótlása és egy célzott sokkklórozás.

A magyar szabályozás a közfürdőkre szigorú előírásokat tartalmaz, de a magánmedencéknél az üzemeltetés és a kockázatkezelés az üzemeltető (jellemzően a tulajdonos) felelőssége, ahogy azt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatója is rögzíti.

Az egész lényege három pontban foglalható össze. Először: mérj és tartsd a célértékeket. Másodszor: végezz rendszeres mechanikai tisztítást és gondoskodj a szűrésről. Harmadszor: tartasd be a higiéniai szabályokat mindenkivel. Ha ezt a három pillért naponta őrizzük, a nyár tényleg a gondtalan csobbanásról fog szólni.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Ezzel az egyszerű tenyérteszttel kiszűrhető egy rejtett kardiológiai probléma
A hüvelykujj-tenyér tesztet sokan az aortaaneurizma szűrésére használják. De a pozitív eredmény még nem egyenlő a betegséggel, a valódi diagnózist csak képalkotó vizsgálatok adják meg.

Megosztom
Link másolása

A hüvelykujj-teszt az új netes őrület, amihez nem kell más, csak a saját kezed.

Ezzel az egyszerű teszttel állítólag gyorsan és könnyen kiszűrhető egy kardiológiai probléma.

Mielőtt azonban bárki rohanna a sürgősségire, érdemes lehűteni a kedélyeket: a kardiológusok szerint a dolog sokkal inkább egy érdekesség – írja a HuffPost.

A pontos diagnózis csak orvosi vizsgálatokkal állapítható meg.

A teszt pofonegyszerű: tartsa magad elé a tenyeredet, majd fektesd rá keresztbe a hüvelykujjadat. Ha a hüvelykujjad hegye túllóg a tenyered szélén, akkor a teszt pozitív.

A jelenség mögött meghúzódó elméletet Dr. Tracy Paeschke preventív kardiológus foglalta össze.

„Ha a hüvelykujj túlnyúlik a tenyér szélén, az ízületi lazaságra vagy nyújthatóságra utal, ami kötőszöveti betegségekkel hozható összefüggésbe.”

Ilyen betegség például a Marfan-szindróma, ami gyengíti az érfalak szerkezetét is.

És itt jön a csavar mielőtt az aggódók világméretű pánikot keltenének.

A teszt ugyanis gyakran nem azt mutatja meg, hogy valakinek már aneurizmája van, hanem azt, hogy esetleg hajlamosabb-e rá a kötőszöveteinek lazasága miatt.

Dr. Marc Bonaca, az Amerikai Szív Szövetség specialistája egyértelművé tette a korlátokat.

„Ne feledjük, hogy ez nem egy diagnosztikai teszt. Azoknak, akiknek pozitív a hüvelykujj-tesztjük, lehet kötőszöveti betegségük, ami aneurizmával járhat, de ez nem jelenti azt, hogy van is aneurizmájuk.”

Vagyis egy csupán jelzés, ami leginkább azoknak lehet fontos, akik egyébként is a kockázati csoportba tartoznak: dohányoznak, magas a vérnyomásuk, vagy a családjukban már előfordult aneurizmás megbetegedés.

A valódi diagnózist orvosi képalkotó eljárásokkal, például ultrahanggal vagy CT-vizsgálattal állítják fel. A pozitív teszt legfeljebb egy okkal több lehet arra, hogy valaki felkeresse a háziorvosát egy alaposabb kivizsgálásért.

Az egész felhajtás egy 2021-es Yale-tanulmányból indult, ami szerint a pozitív teszt ugyan magas valószínűséggel jelezhet rejtett aneurizmát, de a legtöbb érintett betegnél a próba negatív. A kutatás vezetője, Dr. John A. Elefteriades szerint a jelenség legnagyobb értéke, hogy figyelmeztetheti az embereket a kockázatra. Ezt támasztja alá a legfrissebb, 2022-es amerikai kardiológiai irányelv is, amely a diagnózis kulcsának egyértelműen a képalkotó vizsgálatokat (CT, ultrahang) tekinti, a fizikai jeleknek legfeljebb figyelemfelhívó szerepet tulajdonítva.


Megosztom
Link másolása