„A WC nem szemetes” – a pofonegyszerű szabály, amit a legtöbb magyar megszeg, és ezzel tönkreteszi a vízkészletet
Március 22-e van, a Víz Világnapja, ami pont az a nap, amikor az emberiség megáll egy pillanatra, hogy elgondolkodjon a legfontosabb természeti kincséről, majd öt perc múlva ugyanúgy folyatja a vizet fogmosás közben, mintha nem lenne holnap.
Nem valami távoli, sivatagi ország problémájáról van szó, hanem arról a vízről, ami a mi poharunkba, a mi zuhanyzónkba és végül a mi számlánkra érkezik.
Mielőtt a saját fürdőszobánkban kezdenénk rendet tenni, nézzünk ki a globális ablakon. A helyzet nem szép. Jelenleg több mint kétmilliárd ember él a bolygón biztonságosan kezelt ivóvíz nélkül, és nagyjából 3,4 milliárdan kénytelenek nélkülözni a megfelelő közegészségügyi ellátást. Ezek nem csak statisztikák, hanem életek, amiket tönkretesz a vízhiány és a szennyezett víz.
Az ENSZ minden évben kiad egy jelentést a világnapra, és idén a fókusz a víz és a nemek közötti egyenlőség kapcsolatán van, ami elsőre talán furcsán hangzik, de valójában arról szól, hogy a vízért való mindennapos küzdelem terhe aránytalanul nagy mértékben a nőkre és a lányokra nehezedik.
A cél egy olyan jogalapú megközelítés, amely a nőket a vízügyi megoldások középpontjába helyezi.
Magyarországon egy átlagos polgár naponta 100-110 liter ivóvizet használ el. Ebből a legtöbb, akár 100 liter is elmehet egyetlen fürdésre vagy zuhanyzásra. Egy mosás 20-40 litert visz el, és a vécéöblítés is hasonló mennyiséget emészt fel.
Míg egy gyors zuhany megállhat 20-50 liternél, egy kád teleengedése simán elvisz 100-150 litert. És akkor még nem beszéltünk a láthatatlan ellenségről: a csöpögő csapról. Egy alig észrevehetően szivárgó csap óránként 4, évente pedig 35 ezer liter vizet pazarol el, ami egy kisebb vagyon a vízszámlán és egy bűn a környezet ellen.
A jó hír az, hogy a megoldás nem atomfizika, és nem is kerül vagyonokba. Egy modern, víztakarékos zuhanyfej percenként nagyjából 7,6 liter vizet enged át, míg egy régi, szabványos darab 9,5 litert.
Ez nem hangzik soknak, de egy nyolcperces zuhany alatt már 15 liter a különbség. Ha egy négyfős család minden tagja naponta csak egyszer zuhanyozik, ez évente több mint 20 köbméter megtakarítást jelent. A vécé tartálya még nagyobb potenciált rejt. Egy régi típusú öblítés akár 13 litert is elhasznál, míg egy modern, víztakarékos modell beéri kevesebb mint 5 literrel.
Ezek mellé jönnek az apró trükkök: a mosó- és mosogatógépet csak teli töltettel indítjuk, a meleg vízre várva a hideget egy vödörbe fogjuk fel virágöntözéshez, a kertben pedig csepegtetőrendszert használunk slag helyett.
A legbiztosabb módszer a rejtett szivárgások felderítésére pedig az, ha este lefekvés előtt leolvassuk a vízóra állását, és reggel, mielőtt bárki vizet engedne, újra megnézzük. Ha a szám változott, valahol szökik a víz.
A másik, legalább ennyire fontos rész az, hogy mit engedünk a lefolyóba. A csatornarendszer nem egy fekete lyuk, ami mindent elnyel. A Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei évek óta küzdenek a „zsírszörnyekkel”, vagyis azokkal a gigantikus dugulásokkal, amiket a lefolyóba öntött zsír és olaj, valamint a vécébe dobott nedves törlőkendők okoznak.
A nedves törlőkendők különösen alattomosak: hiába van rájuk írva, hogy lehúzhatók, a valóságban nem bomlanak le elég gyorsan, és elképesztő károkat okoznak.
A lefolyóba öntött vegyszerek, festékek és főleg a lejárt gyógyszerek pedig egyenesen mérgezik a vízkészletet.
A gyógyszermaradványok hatóanyagai a szennyvíztisztítók szűrőin is átjuthatnak, bekerülhetnek a folyókba, a talajvízbe, és végül visszajuthatnak az ivóvízbe. Ezért a lejárt szavatosságú vagy feleslegessé vált gyógyszereket soha nem szabad a lefolyóba önteni vagy a szemétbe dobni; a patikákban kihelyezett gyűjtődobozokban a helyük.
A víztakarékosság és a vízminőség védelme nem két különálló dolog, hanem ugyanannak az éremnek a két oldala. Amikor kevesebb vizet használunk, kevesebb energiát is fogyasztunk a víz felmelegítésére és tisztítására.
Amikor odafigyelünk, mi kerül a lefolyóba, megóvjuk a folyóinkat és a talajvizet. Ez nem egy elvont zöld mozgalom, hanem kőkemény racionalitás. Ahogy Alan AtKisson, a Global Water Partnership főigazgatója mondta a Víz Világnapja alkalmából: „A víz néha az első dolog, ami miatt az emberek vitatkozni kezdenek, de mindig az utolsó, ami mentén képesek együttműködni. Ezért jár együtt a víz és a béke.”
Via UN-Water