ÉLETMÓD
A Rovatból

A világ legidősebb embere hihetetlen választ adott, amikor a „hosszú élet titkáról” kérdezték

Meghökkentő válasz született egy megszokott kérdésre.

Megosztom
Link másolása

Van köztünk olyan, aki nem szeretné megtudni a hosszú élet titkát? Mindig izgalmas elolvasni azokat a válaszokat, amelyeket a világ legidősebb emberei adnak, akiknek valahogyan sikerült 100+ évig élniük.

A liverpooli John Tinniswood augusztus 26-án töltötte be 112. életévét, ami azt jelenti, hogy 1912-ben született.

John egy életen át szurkolt a Liverpool FC-nek, tehát ezen a Földön senki nem szereti régebb óta a focit nála.

A Guinness World Recordsnak adott interjújában John azt mondta:

„Őszintén szólva, semmiben sem különbözöm másoktól.

Nem érzem ezt a kort, nem izgat fel a dolog. Valószínűleg ezért is értem el. Csak úgy veszem, mint bármi mást, fogalmam sincs, hogy miért éltem ilyen sokáig.”

Amikor megkérdezték, hogy van-e valami titka az öregségének, John így válaszolt:

„Nem tudok semmilyen különleges titokra gondolni. Fiatalon elég aktív voltam, sokat sétáltam. Hogy ennek volt-e valami köze hozzá, nem tudom. De szerintem nem vagyok más [mint bárki más]. Egyáltalán nem különbözöm.”

Ezt követően megismételte, hogy szerinte ez a véletlen műve, nem pedig egy konkrét életmódválasztás, mondván, hogy „csak szerencsén múlik”.

Szégyenlősen folytatta: „Vagy sokáig élsz, vagy rövid ideig, és nem sokat tehetsz érte”.

Amikor a diétájáról kérdezték, azt mondta: „Azt eszem, amit adnak, amit mindenki más is.

Nincs különösebb diétám, leszámítva minden pénteken a fish and chips-et

(rántott hal sült krumplival, mindez marhafaggyúban kisütve)”.

Szóval a világ legidősebb embere mindannyiunknak engedélyt adott arra, hogy úgy éljünk, ahogyan akarunk, és talán, ha elég szerencsések leszünk, mi is elérjük az ő korát.

Via BBC.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
A kertészek azt tanácsolják, hogy tedd ki a használt mosogatószivacsodat a kertbe még júliusban
Ne dobd ki a dzsuvás mosogatószivacsot – most épp a kertednek van rá szüksége.

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, a kertészkedés nyári titkos fegyvere idén nem valami új csodatrágya vagy hipermenő okosöntöző, hanem a leglepattantabb konyhai kellék: a használt mosogatószivacs. Egy népszerű YouTube-csatorna, a Simple & Fast (több mint 600 ezer feliratkozóval) most olyan tippet dobott be, ami már közel négy millió megtekintésnél jár – és nem véletlenül.

A tanács egyszerű:

ahelyett, hogy a büdös szivacs a kukában landolna, vágd darabokra, és ásd bele a virágjaid körül a földbe.

A módszer célja, hogy nyáron, amikor a föld másodpercek alatt kiszárad, ezek a szivacsdarabok segítsenek megtartani a nedvességet a növények cserepeiben.

A videóban szereplő kertész szerint:

„Minden alkalommal, amikor kidobjuk őket, nem is tudjuk, hogy valójában egy erős szövetségestől szabadulunk meg

– a növényeink, a kertünk és a cserepeink barátjától.”

Így csináld, ha nem akarod, hogy kiszáradjon a muskátli, miközben te Horvátországban grillezel:

Áztasd be a régi szivacsot szappanos vízbe egy órára (a pacás, zsíros részektől így lehet megszabadulni).

Alaposan öblítsd ki, hogy ne maradjon rajta semmi vegyszer.

Vágd fel ollóval apró darabokra.

Ezeket a darabokat tedd a virágcserép aljára, egy kevés földdel elkeverve.

Töltsd fel a cserepet földdel rendesen.

A logika egyszerű:

a szivacsok magukba szívják az öntözővizet vagy tápoldatot, majd fokozatosan visszaadják azt a földnek, így a növény hosszabban hidratált marad.

Vagyis ha elmész nyaralni, nem kell a szomszéd nénire bíznod az öntözést. Vagy csak ritkábban.

„Nem kell aggódnunk, mert a föld így megőrzi a megfelelő nedvességet és vízmennyiséget – és ez a szivacsnak köszönhető” – hangzik el a videóban.

A műanyag szivacs nem bomlik le teljesen, és ezért azt csak dísznövényeknél ajánlják, az ehető növényed alá ne szórd be.

Egy kommentelő erre így reagált:


„Nagyon óvatos lennék, hogy ilyesmit ne használjak olyan növénynél, amit megeszünk – a szivacsból származó műanyag belekerülhet az ételbe.”

Mások viszont imádták az újrahasznosítós trükköt:
 „Zseniális ötlet! Miért nem tudtam erről korábban?” – írta valaki, egy másik hozzászóló pedig hozzátette:

„Tök jól működik vízelvezetésre is, és megakadályozza, hogy a föld kifolyjon a cserép alján.”

A tippet érdemes még július végéig bevetni, hogy augusztusban már csak a hűsben ücsörögj, miközben a muskátli gazdagon virágzik tovább.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Soha ne keverd egymással ezt a két hétköznapi tisztítószert, ha nem akarod tönkretenni a tüdődet
Zárt térben különösen veszélyes, mivel a gáz nem tud távozni. Ezen kívül a gyerekek és a háziállatok fokozott kockázatnak vannak kitéve.

Megosztom
Link másolása

Sokan nem figyelnek arra, hogy a takarításnak is megvannak a maga szabályai.

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen vegyszereket használunk, és azokat hogyan. Tilos ugyanis keverni őket.

Potenciális veszélyforrást jelentenek például a klórtartalmú és ecetes tisztítószerek keverékei. Azért fontos külön felhívni erre a figyelmet, mert ez a két leggyakrabban használt szer az otthoni fertőtlenítéshez és takarításhoz.

Miért veszélyes az ecetsavat és a klórt tartalmazó tisztítószerek keverése?

Azért, mert amikor reakcióba lépnek egymással, veszélyes gázok szabadulnak fel, és ez komoly egészségügyi kockázattal jár.

Ilyenkor klórgáz keletkezik: ez egy színtelen, és rendkívül irritáló gáz. A légutak nyálkahártyáján keresztül gyorsan felszívódik, és már perceken belül tüneteket okozhat.

Tipikus tünet az égető torokfájás, a légszomj, a száraz köhögés, a mellkasi nyomás és a fejfájás.

Ha valaki nem fordul azonnal orvoshoz, a tüdőben olyan gyulladásos reakció indulhat el, ami miatt kórházi oxigénpótlásra, hörgőtágítókra vagy szteroidkezelésre lehet szükség.

Zárt térben különösen veszélyes, mivel a gáz nem tud távozni. Ezen kívül a gyerekek és a háziállatok fokozott kockázatnak vannak kitéve. Ezért figyelj arra, mit csinálsz takarítás közben, és ezért ne keverd otthon a különféle vegyszereket.

Forrás: Femcafé


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Gyomorrákot is okozhat ez az ártalmatlannak gondolt, gyakori fertőzés
A baktérium egy csendes és láthatatlan gyilkos. Akár tízmilliók halálát is okozhatja, ha nem fedezik fel időben.

Megosztom
Link másolása

Sok betegség mögött jól ismert tünetek állnak – de vannak olyan kórokozók, amelyek csendben, szinte észrevétlenül teszik a dolgukat.

A Helicobacter pylori (röviden H. pylori) pontosan ilyen: egy baktérium, amely rengeteg embert érint, mégis kevesen tudnak róla. Pedig hosszú távon komoly következményekkel járhat a jelenléte.

Tünetmentes fertőzés

A H. pylori fertőzés az esetek túlnyomó többségében tünetmentes. A fertőzöttek 80–90%-a semmiféle panaszt nem tapasztal – ezért gyakran éveken, akár évtizedeken át jelen lehet a szervezetben anélkül, hogy az érintett tudna róla.

Amikor mégis jelentkeznek tünetek, azok többnyire általánosak: enyhe emésztési zavarok, puffadás, gyomorégés vagy hányinger.

Ezeket a panaszokat sokan egyszerű túlzott étkezésnek, stressznek vagy más hétköznapi oknak tulajdonítják, ezért ritkán derül fény a valódi háttérre.

A láthatatlan gyilkos

Bár a tünetek enyhék vagy hiányoznak, a baktérium nem tétlen.

A gyomor nyálkahártyáját támadja meg, és krónikus gyulladást okozhat.

Idővel ez a gyulladás maradandó károsodást idézhet elő a szövetekben, fekélyekhez vagy atrófiás gyomorhuruthoz vezethet.

A legaggasztóbb, hogy a H. pylori jelentősen növeli a gyomorrák kialakulásának esélyét.

Világszerte ez a baktérium felelhet a gyomorrákos esetek túlnyomó többségéért. Ezért fontos mielőbb kimutatni, és elkezdeni a kezelést.

Mivel a fertőzés gyakran tünetmentes, a szűrés csak akkor történik meg, ha a beteget kivizsgálják valamilyen gyomorpanasz miatt – például gyakori gyomorégés, fekélygyanú vagy emésztési zavarok esetén. A fertőzés egyszerű, fájdalommentes vizsgálattal (pl. kilégzési teszttel vagy székletmintából) kimutatható, és antibiotikumos kezeléssel hatékonyan gyógyítható.

A megelőzés szerepe

A H. pylori fertőzés szennyezett ételekkel, vízzel, de akár emberről emberre is terjedhet, ezért fontos a higiéniai szabályok betartása.

Bár teljes védelem nem létezik, az egészséges életmód, az óvatosság az étkezésben, valamint a gyanús tünetek mielőbbi kivizsgáltatása segíthet megelőzni a későbbi szövődményeket.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Egyáltalán nem tesz jót neked, ha a háziállataiddal alszol egy ágyban
Az egy dolog, hogy nem hagynak aludni, és a sok mikroébredés miatt nem pihened ki magad, de még az egészségedet is kockáztatod.

Megosztom
Link másolása

Imádod, ha a kis kedvenced veled alszik? Lehet, hogy ez nem is olyan jó ötlet...

Belebújsz az ágyba egy fárasztó nap után, közben a kutyád vagy a cicád összegömbölyödik melletted – idilli jelenet, igaz?

Ám mielőtt teljesen átadnád magad az idillnek, van pár dolog, amit érdemes megfontolnod.

Háziállataid kifejezetten zavarhatják az alvást, annyira, hogy végül akkor sem pihened ki magad, ha sokat alszol.

A házikedvencek alvási szokásai ugyanis egyáltalán nem hasonlítanak a miénkre. Szeretnek éjjel-nappal mászkálni, vakarózni, fel-le ugrálni – és lehet, hogy ezek a kis mozzanatok fel sem tűnnek, mégis megtörik az alvásod mélyebb szakaszait.

Az úgynevezett mikroébredések pedig rontják a pihenésed, ezért másnap fáradtnak érzed magad, és nem tudsz a munkára koncentrálni.

És akkor még nem beszéltünk a higiéniáról. Bármennyire is imádjuk a kis szőrmókjainkat, el kell fogadnunk:

a bundájuk, a tappancsuk, sőt, még a szájuk is tele lehet mindenféle baktériummal, porral, pollennel és egyéb szennyeződéssel, amit bevisznek az ágyba.

Ez különösen kellemetlen lehet az allergiásoknak vagy az asztmásoknak, de egy teljesen egészséges embernél is orrdugulást vagy bőrpanaszokat okozhat, ha a háziállatával alszik.

Ráadásul ha a kutyus vagy a cicus állandó lakója az ágyadnak, az bizony belekavarhat az intimitásba is. Ha nincs elég tér, ha mindig ott van egy harmadik, az hosszú távon nemcsak a romantikát, hanem az egészséges alvási rutint is megboríthatja.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne imádhatnád a kisállatodat, vagy hogy azonnal száműznöd kellene őt az ágyadból. Inkább csak gondold végig: mi szolgálja legjobban a saját pihenésedet?

Lehet, hogy épp nem az ágyad, hanem a hálószoba másik sarkában elhelyezett fekvőhely lesz a legjobb kompromisszum mindkettőtök számára.

Forrás: Femcafé


Megosztom
Link másolása