ÉLETMÓD
A Rovatból

A tanárok pokoljárása – három hónapot napköziztem, egy életre elég volt

Ezt a történetet három éve írtam meg. Ma is aktuális. Talán jobban, mint valaha.
Sassy - sassy.hu
2022. október 05.


Megosztom
Link másolása

/jh/

A gyerek felemelte a széket – acél alapzatú, iszonyú súlyú székek vannak a suliban –, és teljes erőből bevágta az osztálytársai közé. A gyerekek megdermedtek, én sokkos állapotban odarohantam. A szék kábé tíz centire landolt az egyik diáktól, ha eltalálja, szerintem ott marad. Tizenegy évesekről van szó.

Az volt az a pillanat, amikor elpattant bennem valami.

Igen, a pedagógiában zöldfülű voltam, a tanári diplomám ellenére húsz év "irodista" lét után úgy gondoltam, elvállalok egy napi négy órás napközit a belváros egyik elismert általános iskolájában. Emellett lesz időm plusz munkákra, meg húsz év gürizés után az életemre. Legalábbis azt hittem. Senki sem értette a döntésemet, még az igazgató se, aki felvett. "Te teljesen meghülyültél?" – kérdezték volt és jelenlegi tanár barátaim. A tantestületben kedves, intelligens, de meglehetősen agyongyötört, a lelkes mosolyomat gyanakvóan felhúzott szemöldökkel konstatáló kollégák fogadtak.

Ötödikeseket kaptam, tíz-tizenegy éveseket, többségében elég jól szituáltakat (jó mobiltelefonok, klassz táskák, sportcipők, tehát pénz láthatóan volt), összesen húszat. A különóráik miatt általában kevesebben maradtak, 13-15 gyerek volt állandóan a kezem alatt. A "mézeshetek" után (akkor sem voltak kisangyalok, de nem viselkedtek szélsőségesen, inkább puhatolóztak, aztán elkönyveltek "kedvesnek"), gyakorlatilag néhány nap alatt mutatták ki a foguk fehérjét. Nem mind. Öten-hatan voltak a keménymag.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy amikor belépek a terembe, elszabadul (vagyis már javában tombol) a pokol. Székcsapkodás – csak úgy, neki a földnek, többször, elképesztő robajjal –, verekedés, egymás ütögetése, a táskák, tolltartók, vizeskulacsok padhoz, székhez, vagy a másikhoz vagdosása, "miafaszomozás", a folyosón randalírozás.

MINDENT megpróbáltam, ami csak az eszembe jutott, vagy amit a kollégák tanácsoltak. Szép szóval, szeretettel közeledtem feléjük, egyenként húsz perceket beszélgettem velük, hogy megértsem őket, a családi hátterüket, és kapcsolódni tudjunk egymáshoz. Gondoltam, nehéz nekik, túlterheltek, fáradtak, főleg délután, türelmesnek kell lenni velük. Segítettem nekik a leckében, vittem csokidrazsét, jutalmul, ha minden házit megcsináltak. Illatgyertyát gyújtottunk Advent előtt, filmet néztünk, cetliken megírhatták nekem a kis titkaikat, amelyeket aztán négyszemközt megbeszéltünk.

Amikor lehetett, kivittem őket a közeli játszótérre, tervezgettem, hogy elmegyünk majd karácsonyi vásárba. Mindez a normálisabb gyerekeknél működött (mert természetesen voltak, nem kevesen). A keménymagon viszont úgy futott át minden szeretet és jószándék, mint az őszi szél a tarlón. Ment tovább az üvöltözés, csapkodás, dulakodás, trágárkodás, és persze amikor felelősségre vontam őket, a felháborodott tagadás és hazudozás (akkor is közölték, hogy nincs jogom megbüntetni őket, mert semmit sem csináltak, ha a szemem előtt történt a dolog).

Azt egyébként, hogy mihez "nincs jogom", többet hallottam a szájukból, mint eddigi életemben bárkitől.

Akkor egy nap leültem velük, és nagyon komoly lelkifröccsöt kaptak. Elmondtam, hogy elég volt a díbolásból, a néhány főkolompos tökrevágja a többiek idegeit, nem tudnak leckét írni, sőt az osztályteremben létezni sem, nem beszélve az én idegeimről. Közöltem: vége a jó világnak, innentől nincs játszótér, tanári beírás viszont van, aki meg nagyon túllő a célon, megy az igazgatóhoz.

Másnapig tartott a lelkifröccs hatása. Akkor repült a vasszék. Az elkövető gyereket azonnal levittem az igazgatóhoz, a vezetőséggel meg közöltem, hogy mivel próbaidős vagyok, ha nem tesznek valamit, jövő héten már be se jövök. És ekkor jöttek a kollégák, akik most már ki merték nyitni a szájukat. Megtudtam (persze négyszemközti, suttyomban folytatott beszélgetésekből), hogy:

Az iskola egyik "nehéz" osztályát kaptam ki (több is van), akik miatt eddig négy tanár menekült el a suliból.

Minden szaktanárral meggyűlt a bajuk, sorra hívják be a szülőket, mert az órák állandó fegyelmezéssel telnek, gyakorlatilag képtelenség tanítani őket.

Az alsós délutános tanárukat "idegileg teljesen tönkrevágták, a tanév végén már többet sírt, mint nem" (ezt most szó szerint idéztem egy évtizedek óta a pályán lévő, egyébként a gyerekekért élő-haló tanárnőtől).

Az angoltanáruk akkor mondott fel, amikor az egyik gyerek szülei bejöttek, és megfenyegették.

Akkor taktikát váltottam. Húzd meg-ereszd meg játékra álltam át. Aki normálisan viselkedett, annak továbbra is járt a kedvesség, a segítség. Aki viszont vadállati stílusban nyomta, annak beírtam (nem számított semmit), kiküldtem a teremből egy időre, vagy egyszerűen csak úgy leüvöltöttem a fejét, hogy egy másodpercig legalább leblokkolt. A végeredmény: állítólag még mindig a "kedves" kategóriába soroltak, de tessék-lássék szót fogadtak, a leckét (többnyire csokiért) megcsinálták, szóval végülis kihoztam a dologból, amit lehetett.

A játszótérre egy idő után nem mertem őket kivinni, mert olyan vadul dulakodtak a mászóka-várban, meg lökték egymást a hintán, hogy nem voltam biztos benne, hogy életben tudom tartani őket. És persze bárkinek baja esik, engem vesznek elő. Egyszer az egyik legagresszívabb gyerek összeverekedett egy viszonylag normálisabbal. Másnap az agresszív gyerek még agresszívabb szülei megjelentek a játszótéren, és nekiestek "annak a kis mocsoknak, aki a fiunkat a fején megütötte". Én álltam a gyerek elé, hogy az apuka ne őt üsse le, hanem ha már muszáj, akkor engem.

Volt olyan, vadidegen kisgyerekes anyuka, aki odajött hozzám a játszótéren, és azt mondta: "Először is részvétem, tanárnő. Én még életemben ennyi erőszakos, mocskos szájú gyereket nem láttam. Másodszor: árulja már el, melyik iskola ez, hogy tudjam, hova NE írassam be a gyerekemet." Aztán amikor az osztállyal közöltem, hogy ezek után felejtsék el egy darabig a játszóteret, az egyik hetykén visszaszólt: "Akkor én meg elfelejtem a napközit. Magának lesz kevesebb a fizetése."

Amellett, hogy butaságot mondott, mégis mi vesz rá egy TIZENEGY éves gyereket arra, hogy ilyen mérhetetlen arroganciával, lenézéssel oltson le egy tanárt? Mert nem magától lett ilyen, ezt valahol tanulta.

És akkor még nem beszéltem a kedves édesanyáról, aki tajt részegen állított be a fiáért és annak alsós húgáért, és összefüggéstelenül hadovált nekem, miközben a kislánya kezét rángatta, és ordítozott vele. Az apukáról, aki fogadóórán nekiesett az egyik tanítónőnek, mert egy csomag A4-es fénymásolópapírt a másodikos kisfiával "fel mert cipeltetni" a másodikra. És az egyik diákom anyjáról, aki Messengeren nekem ugrott, hogy azért büntettem meg a fiát, mert roma (nem is tudtam, hogy az, egyébként csak félig az, világos bőrű, világosbarna hajú kisfiú).

Három hónap után azt vettem észre, hogy oktatás, nevelés helyett napi több órát üvöltéssel töltök (utálom felemelni a hangomat, egyszerűen nem természetem), mert folyamatosan próbálom túlordítani a kölköket.

A verbális és a fizikai erőszak állandó részévé vált a napjaimnak (engem fizikailag nem támadtak meg, csak szóban kaptam az ívet), a szülői panaszok, hisztik és a megfékezhetetlen gyerekek testi épségének féltése miatt minden nap gyomorgörccsel mentem be.

Gyakorlatilag semmilyen fegyelmező eszköz nem volt a kezemben, tehetetlen voltam. A rendes gyerekeket nem tudtam megvédeni, hiszen minden erőmet a többi kötötte le, így ők szintén rosszul érezték magukat, rettegtek az agresszív társaiktól, féltek bejárni, és mesélték, hogy kérték már a szüleiket, vigyék el őket ebből az – ismétlem, jó nevű – suliból. Teljesen egyértelmű a következtetés: pont a rendeseket teszi tönkre a rendszer a nevelhetetlen, és a törvény szerint gyakorlatilag kirúghatatlan gyerekek miatt (csak akkor lehet valakit tankötelezettségi kor alatt kirúgni, ha előbb találnak neki egy másik, befogadó iskolát. El lehet képzelni, ilyen előélettel mennyire kapkodnak a sulik ezek után a gyerekek után).

Néha hosszan belenéztem egy-egy kőkemény "játékosnak" a szemébe, és nem láttam mást, csak végtelen hidegséget, gúnyt és megvetést. Mintha nem is gyerekek lennének. Arra gondoltam: úristen, mitől lettetek ti ilyenek? És mi lesz belőletek?

Persze, voltak őszintén gyermeki, rajongó, csillogó tekintetek is. Voltak kicsik, sőt egész nagyok is, akik egymás után öleltek meg, vagy nevettek rám, ha végigmentem a folyosón, vagy délutáni ügyeletben velük maradtam az udvaron. Voltak szép pillanatok, amelyektől felderengett, mitől is (lehetett egykor) ilyen szép ez a pálya. De ez már édeskevés, és a kollégák egyöntetű véleménye szerint az arány az utóbbi 15-20 évben rohamosan romlik a szörny-kölkök javára. MINDEN iskolában, ezt több helyet is megjárt, évtizedes tapasztalattal bíró pedagógusok mondták.

És persze láttam az agyonfáradt, teljesen kiégett, és igen, megfélemlített tanárokat. "Nem merünk szólni, mert a végén úgyis mindenért mi vagyunk a hülyék" – mondták többen is.

Nem tudom, mi tartja őket a pályán. A legtöbbjét egyébként az, hogy már csak pár évük van a nyugdíjig. Fiatalok főként csak alsóban vannak, a többiek már rég elmenekültek. Akik maradtak, tucatszám csomagolták a mikulás-ajándékokat a diákjaiknak, dekorálták az iskolát, táborokat szerveztek, múzeumba, filmvetítésre vitték az osztályokat. Eszméletlen sok szabadidejüket áldozták fel, aminek sehol sincs nyoma. Csak azt tudom mondani: minden tiszteletem az övék. És sajnálom őket, mert ők is emberek. Hol vannak az ő jogaik?

És aki be akar szólni nekik a tanítási szünetek miatt, annak azt üzenem: csak EGY napig csinálják végig azt, amit egy bármilyen tanár ma Magyarországon. Sokan menekülnének vissza sikítva az íróasztal, de még a gyártósor mellé is, ebben biztos vagyok.

Szóval három hónap után, amikor esténként már csak altatóval tudtam elaludni, egész nap hullafáradtan vonszoltam magam, kétnaponta szívritmuszavarom volt, az álmaim pedig rosszabbak voltak, mint egy durva horrorfilm – döntöttem. Kaptam egy jobb ajánlatot (nem közoktatás), és leléptem. Sok-sok tanulsággal, mérhetetlen szomorúsággal, és nem kevés rossz előérzettel a lelkemben.

SZMO

Címkép: Pixabay

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Z generáció épp most adja fel az álmait, és már csak rövidtávra tervez
Ha valamikor, hát huszonéves korban az ember hajlamos elhinni, hogy bármit elérhet és még minden lehet belőle. Csakhogy a Covid, a háború és az infláció hatására a Z generáció már ezt is máshogy látja

Megosztom
Link másolása

A Z-generáció felfüggeszti álmait, úgy érzik, az elhúzódó válságok miatt csökkenteniük kell az elvárásaikat. A fiatalok kétharmada azt állítja, hogy a megélhetési költségek durva emelkedése padlóra küldte őket - írja a LadBible.

A LADbible Group és a The Prince's Trust ma közzétett új kutatásából kiderül, hogy

a Z generáció nem érzi magát képesnek arra, hogy álmait hajszolja, és a lehetőségek hiányát (36 százalék) nevezi meg első számú akadályként.

Az álmok feladásának további oka a pénz (35 százalék), az önbizalomhiány (32 százalék), a tapasztalat hiánya (33 százalék) és a megnövekedett megélhetési költségek (30 százalék).

A Z generáció álmainak három legfontosabb jellemzője:

olyasmit csinálni, ami boldoggá teszi őket (64 százalék), olyasmit, amit élveznek (60 százalék) és az anyagi biztonság elérése (49 százalék).

A részmunkaidős munka (10 százalék), a saját vállalkozás működtetése (20 százalék) és a távmunka (24 százalék) a legalacsonyabb prioritásúak, amikor az álmokról beszélnek.

Arra a kérdésre, hogy mennyire érzik magukat jól jelenleg a bőrükben,

a válaszadók mindössze hét százaléka mondta azt, hogy rendben van

és jelenleg is álmai munkahelyén dolgozik.

Egy másik durva következménye a válságnak, hogy a fiatalabb generáció már csak rövid távra tervez. 60 százalékuk szerint most bármilyen munkát előnyben kell részesíteni, és 40 százalékuk durván változtatott karriertervein az elmúlt évben.

A megkérdezettek több mint a fele (57 százalék) azt állítja, hogy az elmúlt két évben elengedték hosszú távú terveiket.

A megélhetési költségek (57 százalék), a gazdasági helyzet (44 százalék) és a mentális egészségük (39 százalék) változása hat ki leginkább a Z generáció jövőbeli terveire.

A megkérdezettek fele azt mondja, hogy nem tervez fél évnél hosszabb távra, mert beláthatatlan minden. Amikor hosszú távú életcéljaikról volt szó, meglepő módon a jó fizikai és mentális állapot megőrzése és egyfajta megfoghatatlan a boldog élet szerepelt a legfontosabb válaszok között.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
4+1 őszi dekortipp, hogy az otthonod is hangulatos, puha és meleg hangulattal várjon a hűvösebb időben
Tudjuk, hogy most még hihetetlen, de hamarosan tényleg beköszönt az ősz, amire érdemes otthon is felkészülni.

Megosztom
Link másolása

Habár szerencsénk van az időjárással, és még kitart a nyári meleg, előbb vagy utóbb tényleg beköszönt az ősz. És tudjuk, hogy sokan egyáltalán nem várják ezt az időszakot, azért megpróbáljuk meghozni hozzá a kedvet.

Gondoljatok csak a kinti színes lombkoronákra, és a benti meleg takarókra, amik alá be lehet kuckózni egy jó kis pumpkin spice lattéval vagy más fűszeres forró itallal, és egy jó könyvvel. Na ugye, nem is olyan rossza ez az ősz.

És ha már a természet így megváltozik odakint, miért ne öltöztetnénk mi is őszi köntösbe a házunkat vagy a lakásunkat. Nem kell nagy átalakításokra gondolni, egy-két apró kiegészítővel vagy változtatással teljesen megújíthatjuk lakóterünk hangulatát.

Mutatunk 5 tippet, amivel megadhatod az őszi, pihe-puha, meleg, vackolós hangulatot:

1. Díszpárnák, huzatok, takarók cseréje

A legegyszerűbb módja a hangulat frissítésének, ha kicseréljük a díszpárna huzatokat, és a takarókat. A meleg, őszi árnyalatok, mint a sötét narancs, mélypiros, sárga, barna, vagy a sötétzöld azonnal meghozzák az őszt bentre is. Ezek mellett érdemes lehet beszerezni pá vastag, pihe-puha takarót is, amik alatt lesz igazán szuper a kuckózás.

Ha kicsit extráznád, pár őszi mintával is feldobhatod a dekort, pár tök, falevél vagy egy-két erdei állat, mint a süni vagy a mókus, még különlegesebbé tehetik a beltér hangulatát. Azonban mindig vigyázz, hogy ne ess túlzásba és maradjon harmonikus az összkép.

2. Őszi kiegészítők, dekorelemek

Ha nem fektetnél túl nagy erőfeszítést a dekorációba, pár puha textil tököcskével, vagy egy őszi árnyalatú gyertyával máris melegebbé teheted a lakás hangulatát. Ha ennél kicsit több erőfeszítés is belefér, akkor jó hírünk van, mert az ősz az egyik legbőkezűbb évszak. Szedhetsz színes faleveleket, amiknek a felhasználási módja gyakorlatilag végtelen, egy sima csokortól elkezdve a girlandon át, rengeteg módon élvezhetjük szépségüket.

3. Világítás frissítése

Ősszel egyre korábban sötétedik, így elengedhetetlen a megfelelő világítás. Azonban ahelyett, hogy csak a nagy lámpát égeted, kisebb, jól mutató lámpákkal és gyertyákkal igazán kuckózós hangulatot varázsolhatsz. Fontos, hogy meleg fényű izzókat válassz, különben nincs sok értelme a dolognak.

4. Élő növény dekoráció

Az őszi virágoknak nincsen párja. Itt az idő, hogy beszerezz egy-két krizantémot, a sárga rózsát vagy aranyvesszőt, amitől máris hangulatosabb lesz a lakás. A virágok mellé tehetsz pár dísztököt vagy gesztenyét is a teljesebb képért.

+1 Ízek és illatok

Nincs is jobb a almás pite, fahéjas csiga vagy szilvás papucs édes illatánál, az ízéről nem is beszélve. Kevés dolog teheti szebbé a kinti borongós időt, mint ha bent ilyen finomságokat készítünk. Aki pedig kevésbé édesszájú, annak bátran ajánljuk a sütőtökkrém levest, aminél kevesebb őszi dolog jut hirtelen eszünkbe.

Forrás: Bien, Lakáskultúra


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Sophie Turner és Taylor Swift?! Joe Jonas válófélben lévő felesége és exbarátnője együtt vacsiztak
Na de mit szól ehhez Mr. Perfectly Fine?
Fotó: Instagram - sassy.hu
2023. szeptember 20.


Megosztom
Link másolása

New Yorkban találkozott két híresség, és nem csak a városi fények ragyogtak a Times Square-en kedd este. Sophie Turner, a Game of Thrones sztárja és Taylor Swift, a világhírű énekesnő, együtt vacsoráztak a Via Carota olasz étteremben.

A két tehetséges művésznő összekulcsolta karjait, ahogy beérkeztek az étterembe szeptember 19-én. Taylor egy hosszú farmerdzsekit viselt, amit egy piros ruhával és barna csizmával kombinált, míg Sophie szürke ruhájában ragyogott.

Ez az első alkalom, hogy Sophie Turner-t a forgatásokon kívül kapták le a hónap elején bejelentett válása óta Joe Jonastól, akivel négy év házasság után döntöttek a különválás mellett. A szakítás ellenére a színésznő láthatóan jó hangulatban volt az est során, miközben férje leghíresebb exével vacsizott.

Érdekes egybeesés, hogy Taylor Swift és Joe Jonas is voltak egykor egy pár, bár ez már évekkel ezelőtt történt.

Sophie Turner egyébként régóta nagy rajongója Taylor Swiftnek, és tavaly elárulta, melyik Taylor albuma a kedvence. Most, hogy a két tehetséges sztár találkozott, talán még több közös pillanat vár ránk a jövőben.

A kommentelők természetesen nem hagyták szó nélkül a párost, és Joe Jonast vették górcső alá:

"Valaki azt mondta, hogy állásfoglalás egy szó nélkül?"

"Joe PR csapata: *sírás, hányás, remegés*"

De voltak akik Taylor zenéit idézték a lányok képei mellé:

"We are never ever getting back together (Shopie's version)"

"Better than revenge"

Forrás: Just Jared


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Végre eszébe jutott a fiataloknak, hogy lehet sétálni is, és közben nem muszáj folyamatosan a telefonon lógni
TikTokon terjed az új „őrület” a csendes séta. Mutatjuk a szenzációs felfedezést!
Sassy - sassy.hu
2023. szeptember 18.


Megosztom
Link másolása

"Csatlakozz" "Megváltoztatja az életedet" - lelkendezik fiatal nő egy TikTok-videóban.

Mint arról a Health.com beszámolt, egy új trend arra ösztönzi az embereket, hogy tegyék le a fejhallgatót és sétáljanak egyet csak úgy zene, podcast vagy telefonálgatás nélkül.

A silent walking, vagyis "csendes séta" sokak szerint nagyszerű hatással van a mentális egészségre.

Egy tiktokker például kifejtette egy beszélgetés során, hogy amikor csendben sétál, az érzékei sokkal élesebben működnek, mindent lát, hall, és milyen csodálatos ha az ember akár csak 5 percre kiveszi a fülhallgatót a füléből, és halllja a madarak csiripelését és érzi a virágok illatát.

Egy másik elárulta, hogy megpróbálja mozgalommá szervezni a csendes sétát. Szerinte napi félórás csendes séta teret ad a kreativitásnak és a gondolkodásnak. Volt,. aki kifejtette, hogy akkor segített neki a csendes séta kitisztítani az elméjét, amikor rossz hangulatban volt.

@madymaio #stitch with @KENZIEELIZABETH WE’RE SILENT WALKING ALL SUMMER, BABE 🚶 #walkinggirls #girlswhowalk #meditativewalk #intentionalwalk ♬ original sound - Mady Maio

Eleinte úgy tűnt, hogy ez egy paródia, de a jelek szerint tényleg komolyan gondolják a mozgalmat.

Mármint azt, hogy mozgalmat indítanak ara, amit egy csomó ember - ja, biztosan mind "boomerek" - amúgy is világszerte csinál: csak úgy sétálgat zenei aláfestés, podcastek, folyamatos telefonálgatás, Face App, Viber-hívás meg a többi nélkül.

@gratawellness In my ✨silent walk✨ era #silentwalk #hotgirlwalk ♬ original sound - gratawellness


Megosztom
Link másolása