ÉLETMÓD
A Rovatból

Egy nő egy hétig úgy élt, mint a szupermodellek: nehezebb volt, mint gondolta

Többet aludt, mozgott és ivott, mint általában, mégis nagyon fárasztónak tartotta az 'egyhetes modell-életet'.
Sassy - sassy.hu
2018. november 10.


Megosztom
Link másolása

Ehhez Adriana Lima, Victoria's Secret-angyal étrendjét és edzéstervét vette alapul. A modellel együtt ment edzőterembe és az ő edzőjének segítségével mozgott, például bokszolt, futott, ugrókötelezett és súlyt emelt.

Közben olyan ételeket evett, amiket Lima: többek közt omlettet, protein italokat, gyümölcsöket, halat, zöldségeket, mogyoróféléket, édes burgonyát.

Amy már az első napon nehézségekbe ütközött. Nem szokott enni edzés előtt, de most kénytelen volt zabpelyhet gyümölccsel és mogyorófélékkel reggelizni. Úgy érezte tele van, de ekkor jött az ugrálókötelezés, ami nagyon fárasztó volt számára. Adriana Lima edzője szerint viszont 10-20 perces intenzív ugrókötelezéssel rengeteg kalóriát lehet égetni, ezért próbálkozott. Igyekezett sokat is inni, mert Adriana naponta két liter vizet megiszik, az újságíró pedig nem ehhez volt szokva. Azért két sört is legurított, miközben megnézett egy amerikai focimeccset, de elalvás előtt még ivott egy pohár vizet, hogy kompenzálja az alkoholt.

Másnap kardioedzést végzett. Több mint 3 kilométert futott a futópadon, majd felüléseket, fekvőtámaszokat csinált. A legnehezebb mégis az volt Amy számára, hogy este 11-kor lefeküdjön aludni, mert ő tipikus éjjeli bagoly és általában csak 4 órát alszik.

A modellek viszont hisznek a szépítő alvásban, ezért szigorúan 9 órát pihennek éjszaka.

A harmadik napon az újságírónő már reggel 6-kor talpon volt, aznap bokszedzés volt a programja. Azt írta, már egy óra bokszolás is felért egy teljes testet megmozgató edzéssel, de azért még gyúrtak egy kicsit az izmokra is.

Adriana Lima edzője azt mondta, hogy a divatbemutatók előtt Adriana duplaannyi időt tölt edzéssel, hogy még inkább formában legyen. Ezért a kimerítő bokszolás után még kardiózott és súlyt is emelt.

A sok mozgás miatt sokat is ivott, ezen a napon sikerült először két liter vizet fogyasztania.

A negyedik napon Amy ki akarta próbálni, hogyan küzdenek meg a modellek a jet laggel, amikor egyik országból a másikba repülnek a fotózásokra és a divatbemutatókra. Miután egyedül bokszolt és edzett a konditeremben, repülőre ült, hogy pár napra elutazzon New York-ból. Amikor megérkezett a hotelszobájába, letöltött egy meditációs appot a telefonjára (amit Adriana Lima is használ) , azt hallgatta elalvás előtt.

Az ötödik napon már reggel hatkor kelt, hogy még a délelőtti találkozója előtt tudjon reggelizni és edzeni. Délután három kilométert futott a vízparton, majd a hotel edzőtermében végzett egy kis súlyemelést levezetésként.

Ekkor vette észre először, hogy a hasizmai jobban megfeszülnek, mint korábban, amin meg is lepődött. Meg is ünnepelte az eredményt egy pohár borral.

A hatodik napon Amy már négykor ébren volt, mert egy munkahelyi eseményre kellett mennie. Bár az edzésre nem volt ideje, a reggelit most sem hagyta ki. Visszaérve a hotelszobába pótolta a mozgást ugrókötelezéssel és bokszolással. Este még tartott egy meditációt a telefonos alkalmazás segítségével, aztán már szó szerint bezuhant az ágyba.

Az utolsó, hetedik napon ismét korán kelt, hogy részt vegyen egy futóversenyen, mielőtt visszarepül New York-ba. A futás előtt jól bereggelizett, közvetlenül a verseny előtt pedig egy kis csokit is evett - Adriana ugyanis szintén ezt csinálja a divatbemutatók előtt, hogy felpörögjön.

Amikor este, már otthon belenézett a tükörbe, látta, hogy egyértelműen laposabb lett a hasa, aminek nagyon örült.

Végül a Glamour oldalán összegezte, mit tanult az egy hét során:

- igaz, hogy a szupermodellek fantasztikus géneket örököltek, de keményen meg is dolgoznak azért, hogy úgy nézzenek ki, ahogy

- a modellek úgy élnek mint a profi sportolók - ha nem dolgoznak, akkor edzenek

- munka mellett nehéz tartani az egészséges étrendet és az edzéstervet

- sokkal jobb magadnak megcsinálni az egészséges ételeket és azt enni, mint a gyorskajákat, amiktől este elnehezülve érzed magad

- nagy akarattal és sok erőfeszítéssel igenis meg lehet csinálni azt, amit a modellek.

Te kipróbálnád ezt az életmódot? :)

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
61 évesen olyan a teste, mint egy 30 körüli férfinak, most elárulta a titkát
Természetesen mindehhez nagyon szigorú napirend, edzések, egészséges ételek, na meg rengeteg táplálékkiegészítő szükséges.

Megosztom
Link másolása

Nyilván senkit nem vonz az öregedés gondolata, azonban egy Dave Pascoe nevű, 61 éves férfit egyenesen taszított a gondolat. Állítása szerint ugyanis hiába annyi éves, amennyi, biológiai életkora csak 38 év.

A nyugdíjas hálózati biztonsági mérnők Dave, aki azóta főállású biohacker, arra fordítja minden szabadidejét, hogy genetikai óráját visszafordítsa.

Ez persze nem egy gyalog-galopp, cserébe szigorú rutint követ.

A fejlődését dokumentáló weboldalán megosztja kidolgozott edzéstervét, valamint azt is, hogy naponta 158 táplálékkiegészítőt szed.

„Nem szeretném, hogy az egészségi állapotom az élettartamom előtt lejárjon. Az a célom, hogy a lehető kiegyensúlyozottabbá tegyem őket. Az az elvárásom, hogy legalább 95 éves koromig éljek, méghozzá fantasztikus formában ... ha nem is jóval 110 éves korig, ha Isten is úgy akarja.”

Az anti-age guru azt is elárulta, hogy az alvás rendkívül fontos, és soha nem állít ébresztőt, hogy felébredjen.

Ehelyett hagyja, hogy a teste természetes módon ébredjen, bár ritkán fekszik le későn, és napfelkelte előtt ébred.

Dave ezután egy kimerítő reggeli rutinba kezd, amely 15 perces nyújtásba és öt perc mini trambulinon való ugrálásból áll, hogy felpezsdítse a vérkeringést.

Ezután fogat mos, és vár egy órát, mielőtt beveszi az első adag -  83 darab táplálékkiegészítőt, köztük D3-vitamin tablettát is.

Ezután Dave napozik kicsit, majd futni vagy sétálni megy, mielőtt egy P90X edzéssel folytatná, amely az ellenállás és a súlyzós edzésre összpontosít.

Miután a délelőtt folyamán átmozgatta a testét, ezután a szaunába megy és 45 percet meditál.

A teste táplálására egy edzőturmixot iszik, amihez egy zöld banánból és chia-, dió- és bogyós gyümölcsös tálból álló reggelit fogyaszt.

És bár ez rém szigorúnak tűnik, elmondása szerint igyekszik rugalmasan kezelni.

„Ha valami közbejönne, ami akadályozná egy vagy akár több edzésemet is, nem stresszelek rá. Bár nagyszerű, ha van egy jó struktúra és fegyelem, a legjobb dolgok az életben spontán történnek! Az "énidőm" rendkívül fontos számomra, ezért beosztom, de nem hagyok ki egy lehetőséget sem, hogy minőségi időt töltsek másokkal.” - mondja.

„Egyedül élő, egyedülálló férfiként minden alkalommal elcserélem az edzést, a szaunázást vagy a biohacket a kapcsolatokat ápoló minőségi időre. Egyetlen nap, amikor kihagyok néhány dolgot a rutinból, még nem fog megölni.”

Dave azt is megosztotta, hogy gyakran kihagyja az ebédet és délután 3 óra körül már vacsorázni szokott, valami organikus, szabadon tartott marha, csirke vagy vadon fogott halból álló ételt. Minden étkezéshez egészséges zöldségeket, valamint erjesztett ételt, például savanyú káposztát fogyaszt.

Emellett megesküszik a kékfény szűrős szemüvegre, ami csökkenti a fényhatást  miközben tévét vagy tabletet néz.

A nap zárásaként még egy kis rugalmassági gyakorlatot végez, majd beveszi a maradék táplálékkiegészítőt. Állítása szerint kollagén és peptidek segítségével tartja távol a ráncokat.

Végül Dave szereti a napját úgy befejezni, hogy kizárólag a pozitívumokra koncentrál, imádkozik és listát készít a nap apró győzelmeiről.

Akit érdekelnek a szigorú részletek, ITT tud olvasgatni angol nyelven.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Ez a teljesen általános háztartásbeli szokás akár ADHD-t is jelezhet
Egy szakértő szerint az, hogy hogyan tárolod a ruháidat, elárulhatja, hogy szenvedsz-e ettől a neurológiai betegségtől.

Megosztom
Link másolása

Egyre többen döbbennek rá, hogy a kényszeres szokásaik valójában egy neurológiai természetű betegség, az ADHD, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tünetei.

A betegség vezető tünete a nevében is szereplő figyelemzavar, kísérő tünetei pedig a hiperaktivitás, a feledékenység és a gyenge impulzuskontroll.

Most egy ADHD szakértő, Jeff Rice, elárulta TikTokon, hogy van egy általános dolog, amit szinten minden ADHD-s ember megtesz.

Ez pedig nem más mint az angolul floordrobe, azaz padlógardrób jelenség. Ennek a lényeg az, hogy minden olyan tiszta, vagy még nem eléggé koszos ruhát egy bizonyos helyen, általában egy fotelon, vagy a földön szeretnek tárolni az ADHD-s emberek.

Ennek a szakértő szerint két oka lehet.

Az egyik az, hogy ezeket a ruhákat vizuális jelként hagyják szem előtt, hogy később emlékeztessék a tulajdonosukat arra, hogy ez még nem koszos annyira, hogy a szennyesbe kerüljön, később is fel lehet venni.

Sajnos ezzel azonban az a gond, hogy a szemünk egy idő után szimplán csak megszokja, így szépen lassan egy szép kis halom gyűlik majd ebbe a "gardróbba".

A másik oka, ami valószínűleg nem csak az ADHD-sokat sújtja, hogy a tiszta ruhák elpakolása munka.

Egy ADHD-s számára pedig nem is érdekes, nem újszerű, nem sürgős és még csak nem is jelent kihívást. Így addig halogatódik, mígnem a stóc elpakolása már sürgetővé nem válik.

@jeff_coachyouradhdbrain It seems like many people with ADHD have challenges dealing with laundry.  The clean laundry, and the “not quite dirty and I’ll probably wear it again” laundry tends to accumulate and create clutter.  This laundry clutter is often called our “floordrobe”.  Here are two thoughts on how to tackle this kind of clutter. #laundry #clutter #organizationhacks #adhd #adhdtiktok ♬ original sound - Jeff Rice - Author, ADHD Coach

Ezeket a sorokat olvasva biztosan sokan azt gondolják, hogy „na igen, én ADHD nélkül is így élek", és ez lehet teljesen normális. Tény, hogy sokkal egyszerűbb egy fotelról vagy a földről összeszedegetni a szükséges ruhákat, ráadásul sokszor átláthatóbb is, mint egy szekrényben.

Mi csak azt mondjuk, érdemes ezen elgondolkozni.

Forrás: LadBible


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Vigyázat! A vény nélküli orrcsepp elnyújthatja az idei, egyébként is hosszabb allergiaszezont
A győri Elysia Clinic tüdőgyógyász-allergológusa szerint a legrosszabb, amit az allergiaszezonban elkövethetünk, az az öndiagnózis és a vény nélküli szerek használatának kombinációja.

Megosztom
Link másolása

Még rosszabb állapotba taszíthatja az allergiás betegeket, ha az etikátlanul allergiaellenesnek hirdetett, de nem megfelelő hatással rendelkező, vény nélkül kapható orrsprayket és készítmények használjuk, tartja dr. Szalai Zsuzsanna szakorvos.

A Képmás Magazin összegzése szerint a pollenszezon egyre korábban indul be, és egyre durvább tünetekkel jár.

Idézik Lewis Ziskát, a Columbia Egyetem környezet-egészségügyi tudományok professzorát, aki szerint az USA-ban három héttel tovább tart a pollenszezon 1990-hez képest.

Ez idő alatt pedig legalább 20 százalékkal nagyobb mennyiségű pollen termelődik. „Az emberek hosszabb ideig lélegeznek be polleneket, így több pollenhatásnak vannak kitéve” – mondja.

Hogy ki lesz allergiás, az sok esetben genetikai kérdés, a felmérések szerint a civilizált országok összességében 2-10% az arány. Az ekcémától az allergiás nátháig sok betegség tartozik az allergia kategóriába.

„Ezek a betegek komplex gondozást igényelhetnek, figyelni kell az érintettek bőrére, kezelni kell a náthájukat, és fontos, hogy az asztmát mielőbb kiszűrjük”

– hívja fel a figyelmet dr. Szalai Zsuzsanna.

Elmondta azt is, hogy az allergiavizsgálatok eredményeit ne otthon próbálja meg kibogozni a laikus öndiagnosztizálást hajtva végre magán, mert ez sok esetben kontraproduktív. Szerinte a tüneteket bárki meg tudja ítélni, ám orvosnak kell kimondania azt, milyen készítményt és hogyan kell eztán használni.

Szerinte a legnagyobb baj a recept nélküli készítményekkel az, hogy egyes tabletták álmosságot, csökkent koncentrációt okozhatnak.

„A recept nélküli orrcseppeket és spréket pedig kifejezetten tilos használni ilyen esetekben, még akkor is, ha allergia ellen hirdetik őket – egyébként teljesen inkorrekt és etikátlan módon.

Öt nap, de legföljebb egy hét használat után ezeket szigorúan abba kell hagyni, mert

hozzászokást, függőséget okozhatnak. Az olyan orrsprék viszont, amiket a szakorvosok írnak föl, amiket naponta kell és lehet használni, a függőséget is gyógyítják, és az allergiás nátha tüneteit is akár teljesen megszüntetik”

- emeli ki a doktornő.

„Az allergológusok a szúrásos bőrpróbák során szinte minden gyakori allergént megnéznek, ami Magyarországon előfordul és panaszt okoz. A diagnózist elsősorban a tünetekre alapozzuk, a teszt csak alátámasztja” - mondta el a vizsgálatokról, amelyekre buzdítja is a lakosságot.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Hidd el, nem akarod túladagolni ezt az 5 vitamint!
Lehet, mégsem kellene rutinszerűen vitaminokat szedned. Van egy kis gond velük.

Megosztom
Link másolása

Kiderült, hogy bizonyos vitaminok és ásványi anyagok esetében igaz a mondás, hogy a jóból is megárt a sok. És a következmények súlyosabbak lehetnek, mint hitted.

„Szeretnénk, ha az emberek óvatosabbak lennének a zsírban oldódó vitaminokkal kapcsolatban, mert ezek felhalmozódnak a szervezetben, és túlzott mennyiségben mérgezést okozhatnak”

- mondta Dr. Wendolyn Gozansky.

A vitaminokat két csoportra lehet osztani: vízben oldódó és zsírban oldódó vitaminokra. A vízben oldódó vitaminok legtöbbször kimosódhatnak a szervezetből, nehéz túladagolni őket. Ide tartozik a C-vitamin és a B-vitamin család (például a folsav, a biotin, a tiamin, a niacin és mások) a National Institutes of Health szerint.

A zsírban oldódó vitaminok viszont könnyebben raktározódnak - és mérgezést okozhatnak.

Általánosságban elmondható, hogy egy átlagos, egészséges embernek nincs szüksége extra étrend-kiegészítőkre.

Mégis, a 20 évnél idősebbek 58%-a számolt be arról, hogy az elmúlt 30 napban valamilyen vitamint vagy étrend-kiegészítőt szedett, a Centers for Disease Control and Prevention szerint. A nők 63%-a, a férfiak 51%-a.

Míg a multivitaminok jobb választásnak tűnnek, hiszen ott komplexen viszed be a vitaminokat, és egy-egy alkalmilag bedobott D-vitamin vagy Magnézium sem okoz nagy kárt, de egyes vitaminok és ásványi anyagok túlzásba vitt fogyasztása sokat árthat a szervezetednek.

Soroljuk, melyikekre kell különösen figyelned:

A-vitamin

Az A-vitamin ismerős lehet a kozmetikai krémek dobozáról, de maga a vitamin sokkal több dologért felelős, mint a ráncok és az öregedő bőr elleni küzdelem.

Az A-vitamin zsírban oldódik, ezért a májban lerakódva mérgezést okozhat, ha túl sokat szedsz belőle.

„Akut tünetek jelentkezhetnek, mint hányinger, hányás, szédülés, homályos látás”

- mondta az AARP-nek Dr. Matthew Farrell, az Ohio State University Wexner Medical Center háziorvosa.

Egyéb tünetek a súlyos fejfájás és az izom- vagy koordinációs problémák.

Komolyan mondjuk: az A-vitamin túladagolása kómához vagy halálhoz is vezethet - bár a legtöbb mérgezéses eset a megfelelő beavatkozás után felépül az érintett.

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 700 mcg nőknek
  • 900 mcg férfiaknak
Túladagolás:
  • Napi 25 000 NE krónikus mérgezést okozhat.
  • A biztonságos felső határ felnőttek esetében 3000 mcg.
A-vitamint tartalmazó élelmiszerek:
  • Marhamáj
  • Édesburgonya, héjában sütve
  • Spenót
  • Sárgarépa

D-vitamin

A gyakran napfényvitaminnak nevezett D-vitamin egyedülálló, mert bár táplálékból is hozzájuthatunk, a szervezetünk a napfény hatására maga is előállítja. Ez az egyik leggyakrabban szedett étrend-kiegészítő.

A D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a veseműködés és az izmok egészségéhez - de a túl sok komoly problémákat okozhat.

„Nem akarjuk, hogy az emberek túl sok D-vitamint szedjenek, mert az problémákat is okozhat a vér magas kalciumszintjével” - magyarázta Gozansky.

Egy 2022-es esettanulmányban egy brit férfi egy táplálkozási szakember tanácsára 150 000 NE D-vitamint kezdett el szedni - ez a napi ajánlott mennyiség 375-szöröse.

A férfi hónapokon keresztül hányingert, hányást, szájszárazságot, hasmenést és fogyást tapasztalt.

Mire végre megjelent a kórházban, a veséi már nem működtek.

Egy másik hasonló esetben egy 89 éves férfi a D-vitamin túladagolása miatt halt meg - túl sok kalcium volt a vérében.

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 1-70 éves korig: 600 NE férfiaknak és nőknek
  • 70 év felett: 800 NE férfiak és nők számára
Túladagolás:

Naponta legfeljebb 4000 NE felső határértéket vegyen be ételekből, italokból és étrend-kiegészítőkből.D-vitamint tartalmazó élelmiszerek:

  • pisztráng
  • lazac
  • tojás sárgája
  • sajt
  • számos müzlifélét dúsítanak D-vitaminnal

B6-vitamin

Annak ellenére, hogy a B6-vitamin egyike a kevés vízben oldódó vitaminoknak ezen a listán - ami azt jelenti, hogy nehéz túladagolni -, mégis veszélyes lehet, ha sokat veszel be belőle. Napi 250 mg-nál több szedése idegkárosodást és fájdalmat okozhat.

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 19-50 éves korig: 1,3 mg férfiaknak és nőknek
  • 50 év felettieknek: 1,7 mg férfiaknak, 1,5 mg nőknek.
Túladagolás:
  • 250 mg naponta, hosszú távon (100 mg naponta a felső határérték).
B6-vitamint tartalmazó élelmiszerek:
  • Csicseriborsó
  • Marhamáj
  • Tonhal
  • Lazac

Kalcium

A kalcium a szervezetben legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag, de ez nem jelenti azt, hogy a végtelenségig szedheted.

A kalcium mintegy 98%-a a csontokban raktározódik el, de szükség van rá a fogak egészségéhez és más létfontosságú funkciókhoz, például az erek összehúzódásához és a véralvadáshoz is.

A túl sok - jellemzően étrend-kiegészítőkből, nem pedig egy pohár tej elfogyasztásából - származó kalcium azonban komoly károkat okozhat.

A túladagolás tünetei közé tartozhat a hasi fájdalom, a hányinger, a hányás, a vesekő és a szívproblémák is - írja az AARP.

„Napi 2200 milligramm fölött már gyomorpanaszok jelentkezhetnek, és hajlamosítani a vesekőre”

- mondta Gozansky.

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 19-50 éves korig: 1000 mg
  • 51-70 éves korig: 1,000 mg férfiaknak, 1,200 mg nőknek
  • 70 év felettiek: 1 200 mg
Túladagolás:
  • A felső határérték 19-50 évesek esetében 2500 mg.
  • Az 51 év felettiek esetében a felső határérték 2000 mg.
  • A napi 2 200 mg-nál több napi rendszeres bevitel növeli az egészségügyi problémák kockázatát.
Kalciumot tartalmazó élelmiszerek:
  • Joghurt
  • tej
  • sajtok

Vas

Bár az alacsony vasszint vérszegénységet okozhat - ami súlyos állapot -, a legtöbb embernél ez a probléma nem áll fenn.

A vasat vörös húsból, dúsított gabonafélékből, lencséből és spenótból is pótolni lehet.

Bizonyos esetekben - például terhesség alatt - szükség lehet gyógyszeres vaspótlásra.

A túl sok vasnak kellemetlen következményei lehetnek. A túladagolásra utalhat a hányinger, hányás és hasmenés, de a vas néhány fontos szerv működését is megzavarhatja.

„A sok vas problémákat okozhat a májban és a szívben, mert lerakódik a szövetekben” - mondta Gozansky. És napi 8-18 mg-ot javasol, életkortól és nemtől függően.”

 Ajánlott napi mennyiség:

  • 19-50 éves korig: 8 mg férfiaknál, 18 mg nőknél
  • 51 év felettiek: 8 mg férfiaknak, 8 mg nőknek
Túladagolás:
  • A 45 mg a felső beviteli szint 14 éves kor felett mindenki számára.
  • Figyelmeztetés: Vigyázz, hogy ne hagyj elő olyan helyen vaskészítményeket, ahol a gyerekek hozzájuthatnak.
Vasat tartalmazó élelmiszerek
  • Dúsított reggeli gabonapelyhek
  • Bab
  • Marhamáj
  • Lencse
  • Spenót


Megosztom
Link másolása