Connect with us

Channing Tatum anyaszült meztelen fotót posztolt, miután elvesztett egy fogadást Jessie J-vel szemben

CELEBRITY

Channing Tatum anyaszült meztelen fotót posztolt, miután elvesztett egy fogadást Jessie J-vel szemben

Tehát a köszönőlevelek a sármos sztár barátnőjét illetik!


Magic Mike, Step Up, 21 Jump Street, Kedves John! Meglehetősen különböző filmek, egy közös nevezővel: főszereplőjük a most 39 éves szívtipró, Channing Tatum.

Az ő vesztesége ezúttal a mi örömünk, hiszen nem egy pózer típus, kidolgozott testét általában meghagyja a kameráknak és aktuális szerelmének. Bár panaszra sincs okunk, mert a filmekben szinte sosem szégyenlős.

Most azonban egy teljesen meztelen, ráadásul zuhany alatt álló fotóval örvendeztette meg követőit. Na persze nem azért, mert hirtelen lángra lobbant benne egy kis Kardashian-féle magamutogatási vágy, hanem mert jengázott új barátnőjével, Jessie J énekesnővel és jól ki is kapott tőle.

Ettől még nem repülnének a ruhadarabok, hisz nem vetkőzős pókerről beszélünk, ugyanakkor mivel egy fogadás is kötettett, a sztár állta a szavát.

“Veszítettem jengában Jessica Cornish (azaz, Jessie J.) ellen. A vesztesnek (nekem) posztolnia kellett egy fotót, amit a másik személy (Jessica Cornish) választott ki. Soha többé nem jengázom vele…”

I lost a game of Jenga to Jessica Cornish. The loser (me) had to post a picture the other person (Jessica Cornish) picked… Smh and fml… I’m never playing Jenga with her ever again… 🚿 + 🐰 📸 : @jessiej

2.2m Likes, 97.9k Comments – Channing Tatum (@channingtatum) on Instagram: “I lost a game of Jenga to Jessica Cornish. The loser (me) had to post a picture the other person…”

Köszönjük Jessie, hogy ilyen nagylelkűen választottál!

Habár számtalan rajongó szája sírásra görbült, amikor kiderült, hogy Channing és egykori felesége, Jenna Dewan a válás mellett döntöttek, de úgy látszik, a zsák talán meg is találta a foltját. A 31 éves énekesnő és a színész kapcsolatára októberben derült fény és azóta is úsznak a boldogságban.

Forrás: Popsugar

Még több CELEBRITY

Hirdetés

Népszerű

Facebook

Hirdetés
Fel