Szorongó, félelmekkel teli kislány volt Palya Bea
„Egy kő a gyomromban, ami nagyon sokáig ott maradt velem és most is meg tudom figyelni, hogy még feldolgozatlan, az a kő még kemény. Néha egy másodperc is elég, hogy az ember belezuhanjon a gyerekkori érzetbe, gödörbe. Én tudatosítottam ezt a kőérzetet, a magas pulzust, a lapos légzést, az összegörnyedő testemet, és ezzel aztán szépen dolgozom.”
Szülei parasztemberek voltak, akik kétkezi munkával keresték a kenyerüket. Beának már gyerekként is ki kellett vennie a részét a teendőkből, naphosszat a krumpliföldeken dolgozva.
„Az anyukám onnan jön, hogy ő 8-9 évesen ellátja az öttagú családot, amíg a tata meg a mama a határban dolgozik, ő viszi az egész háztartást, főz, mos. Lili lányom most 9 éves, én bizony nem merném rábízni a háztartást.”
A beszélgetésből nemcsak az derül ki, hogy kik voltak azok, akik Bea számára kapaszkodót jelentettek ebben az időszakban, de őszintén mesél arról is, hogyan építi lányaival való kapcsolatát, milyen szerepet játszik ebben a saját gyerekkori szorongásainak feldolgozása, és mi az, amit másképp szeretne csinálni, mint a saját szülei tették.
„Sokat gondolkozom a gyermekkoromon, kibontom és szétszálazom, már csak azért is, mert a lányaim 9 és 5 évesek és látom, hogy amit ők most megélnek, az lesz később a világuk felépítése: az, ahogy én beszélek hozzájuk, az, ahogy én érzelmileg jelen vagyok számukra, az lesz később a mintájuk.”
