SZTÁR

Molnár Guszti megalázta, terrorizálta, és más nőkkel szexchatelt Fazekas Vivien szerint, ezért válik el tőle

„Nem bírom tovább a megaláztatást! Azt gondolom, mindent megtettem Gusztiért, amit lehetett, de ami most megy, azt már nagyon nehezen viselem. ”
Sassy - sassy.hu
2022. augusztus 05.


Megosztom
Link másolása

Nemrég jelentett be Fazekas Vivien Instagramon, hogy Molnár Gusztival véget ért a házasságuk.

Vivien akkor azt írta, hogy nem szeretné magyarázni a miérteket.

A Blikknek és a Borsnak azonban most több részletet is elárult a kapcsolatukról és a válás okairól.

Farkas Vivien a Blikknek azt mondta, próbált segíteni a férjének, aki egy ideig még egy elvonón is részt vett alkoholproblémái miatt, azonban onnan saját felelősségére távozott.

Mint kiderült, az ott tartózkodása alatt arra kötelezte feleségét, hogy minden egyes nap beszéljenek, holott az elvonókon a telefon és más kapcsolattartásra alkalmas eszközök használata nem engedélyezett, mivel így nem szakadnak ki teljesen az életükből.

Vivien szerint Guszti a telefonon keresztül is terrorizálta és támadta:

"Olyanokat mondott, hogy nekem bezzeg milyen jó, hogy én kint lehetek és élhetem az életem… Borzasztó élmény volt, már gyomorgörcsöm volt órákkal előtte, hogy megcsörrent volna a telefon"

– mesélte Vivien a Borsnak.

Molnár Guszti saját felelősségére kijött az elvonóról, mert azt nem találta elég jónak. Habár Vivien hitt benne, hogy Gusztinak sikerül meggyógyulnia, állítása szerint betelt a pohár.

"Nem bírom tovább a megaláztatást! Azt gondolom, mindent megtettem Gusztiért, amit lehetett, de ami most megy, azt már nagyon nehezen viselem. Tegnap az anyukája telefonjáról kaptam üzenetet, miszerint Guszti meghalt, amiről tudtam, hogy nem igaz, csak így akarta felhívni magára a figyelmet, így akart engem elérni"

mondta Vivien a Blikknek.

"Amíg Guszti az elvonón volt, én kezeltem a közösségi oldalait. A telefonom folyamatosan pittyeg, mióta kint van, és azt látom, hogy nőkkel csetel szexuális témákról és találkozókról. Úgy érzem, kérjen akkor tőlük segítséget, mert ezt én befejeztem. Nem tudom mit kellene még elviselnem, de ennél több megaláztatást nem tűrök el."

Vivien továbbra is szeretné, ha Guszti meggyógyulna, azonban most elsősorban a kisfiára és önmagára szeretne koncentrálni.

"Az elmúlt hetekben iszonyú sok dolog zúdult rám a múlttal kapcsolatban. Azon gondolkodom, hogy mit kellett volna másként vagy jobban csinálnom ahhoz, hogy ne találjam magam abban a helyzetben, amiben most vagyok"

- nyilatkozta a Borsnak.

"Guszti beteg ember. Én nagyon szerettem őt, mindent megtettem, amire képes voltam, hogy segítsek neki. De most már látom, hogy minden hiába volt. Egy függőségben szenvedő embernek nem lehet segíteni. Csak ő segíthet magán. Ha újra kezdhetném, akkor biztosan hamarabb hozok meg bizonyos döntéseket, mert sem neki, sem magamnak nem segítettem azzal, hogy itt voltam mellette, hogy újra és újra elhittem neki, hogy összeszedi magát és megváltozik."

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
„Nem koldul, életben próbál maradni” - Szinetár Dóra posztjától szem nem marad szárazon
Egy idős nénitől vett egy csokor virágot, megható posztban írt róla.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Szinetár Dóra egy óriási csokor virággal posztolt egy nagyon megható képet. A virágokat ugyanis egy idős nénitől vette az Árpád-hídnál az aluljáróban.

„Van egy néni az Árpád-hídi aluljáróban. Virágot árul. Kerti virágokat. Virágboltba nem való virágokat. Nem is szép mindig. De friss. Igazi virág.

Azért árulja, hogy tudjon magának ennivalót venni. Láthatóan végigdolgozott egy életet, de ez kevés volt ahhoz, hogy most elég legyen. És nem fogad el pénzt, csak virágért cserébe.

A visszajárót is nehezen tartotta meg. Nem koldul. Nem kér. Életben próbál maradni. Szóval lett egy ilyen szép csokor virágom. Ha arra jártok, vegyetek ti is”

Via: 24.hu 


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Zendaya ezúttal Serena és Venus Williams előtt tisztelgett megjelenésével
A színésznő ismét odatette magát.

Megosztom
Link másolása

Hála a jó Istennek, hogy a Dűne után gyakorlatilag egyből népszerűsíteni kezdte új filmjét Zendaya. A Challengers tenisz-tematikájára építve a színésznő sorra villantja meg kreatívabbnál kreatívabb szettjeit.

Ezúttal Zendaya stylistja töltött fel két képet, amin a színésznő megjelenésével Venus és Serena Williams legendás Vogue címlapja előtt tiszteleg.

A színésznő ugyanis ugyanazt a fehér gyöngyös fonott hajat és egy fekete-fehér Carolina Herrera ballonkabátot viselte, amit Venus és Serena is viselt ezen a Vogue-fotózáson.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Law Roach (@luxurylaw) által megosztott bejegyzés

A sztárstylist posztjában megköszönte a Carolina Herrera kreatív igazgatójának, Wes Gordonnak, hogy segített neki újraalkotni ezt az ikonikus megjelenést.

A stylist Law Roach és a színésznő együttműködése az egyik legjobb dolog, ami mostanában a divatvilágban történik, Zendaya gyakorlatilag az összes szettjével tarol mostanában a vörös szőnyegen.

Persze a gesztust Venus Williams sem tudta szó nélkül hagyni, és azt írta: „Hűha, nincsenek szavak! Annyira szeretlek!”

Sőt mi több, ő is újraosztotta a fotókat röpke 2 millió követőjének, amihez pedig azt írta: „A szívem elolvadt ettől. Ikonikus @zendaya”

Hát igen, az!

Via: Daily Mail


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Öt hónapig titkolta Axente Vanessa, hogy babát vár
A Next Top Modell zsűritagja augusztus 19-re van kiírva. A hírrel együtt a baba nemét is megosztotta.

Megosztom
Link másolása

Axente Vanessa volt a Mokka vendége szerda reggel. A Next Top Model Hungary zsűritagja nem csak az éppen futó műsorról árult el kulisszatitkokat, hanem egy személyes örömhírt is megosztott.

„Van egy nagyon izgalmas hírem, vagy hírünk a férjemmel... babát várok!”

- mondta Vanessa. Az is kiderült, hogy augusztus 19-re van kiírva, de örülne neki, ha a kicsi egy nappal később, a nemzeti ünnepen születne meg.

Vanessa azt is elárulta, hogy a kicsi lány lesz.

„Nekem ez volt az álmom, hogy az első kisbabám kislány legyen, úgyhogy nagyon-nagyon izgatottak vagyunk és örülünk!”

A beszélgetést ITT tudod megnézni.

A hírt természetesen Instagramján is megosztotta:

Via: Index


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Liptai Claudia kislánya gyönyörű nővé cseperedett, és már menyasszonyi ruhát próbál
Panka modellként dolgozott egy magyar divattervezőnél, édesanyja pedig büszkén osztotta meg a róla készült fotókat.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Liptai Claudia megmutatta kislányát, Pankát, aki már nem is olyan kicsi. A megosztott képekről ugyanis egyértelműen látszik, hogy Panka már igazi nővé cseperedett.

Szerencséjére pedig 17 évesen olyan kapcsolatot ápol édesanyjával, ami irigylésre méltó, mindenhova együtt mennek, és szeretnek sok időt együtt tölteni.

Ezúttal Panka éppen egy esküvőruha márka modelljeként próbált fel szebbnél szebb esküvő ruhákat, amiről édesanyja büszkén osztott meg fotókat.

„Az én barna hercegnőm.” - írta a poszthoz többek között Claudia.

A képeket ITT lehet megnézni.

Via: Bors


Megosztom
Link másolása