SZTÁR

Kegyvesztettek? Oprah nem hívta meg Harryt és Meghant a szülinapi partijára, nagy pofon ez Hollywoodtól

Harry mindent kipletykáló botránykönyve az amerikai sztárvilágban is visszaütni látszik.
Sassy - sassy.hu
2023. február 01.


Megosztom
Link másolása

Egyre több nemzetközi sajtóorgánum nevezi "önpusztításnak" és "utolsó koporsószögnek" Harry herceg január 10-én megjelent memoárját, a Tartalék című könyvét.

Tény, hogy amerikai kiadója szerint a könyv szépen teljesít, csak az Egyesült Királyságban egy hét alatt 750 ezret adtak el belőle (ez évtizedes rekord a non-fiction kategóriában, tehát ami nem regény, kalandregény stb.), ám az eddigi kritikákat, tévékommentárokat, és persze a közösségi médiában kavart hullámokat látva úgy tűnik: Harry Pandora szelencéjét nyitotta ki a családjára rádobott körülbelül húszezer, jelképes kézigránáttal, és nagyon valószínű, hogy az egész visszaüt rá és feleségére.

Az egyik legnagyobb botrányt egy rövid részlet okozta: Harry az Afganisztában töltött katonai szolgálatára visszaemlékezve elárulja, hogy pontosan 25 embert lőtt ki, azaz ölt meg a harcokban, és lélektanilag ezt úgy kezelte, hogy "sakkbábukként" tekintett rájuk, akiket csak ki kell ütni.

Egy magas rangú tálib vezető már a múlt héten kiírt a Twitterre egy gúnyos választ, amelyben közölte, hogy "az ország ettől függetlenül a miénk, a herceg meg visszarohant a nagyanyja palotájába", plusz felszólította Harryt, hogy menjen csak oda Afganisztánba, várják, és majd ott hősködjön.

Ha ez még nem lett volna elég, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is történelmi mélységekbe zuhant a hercegi pár népszerűsége a felmérések szerint. A britek fele nem akarja őket Károly király koronázásán látni május 6-án, sokan arra tippelnek, hogy hangosan ki fogják fütyülni őket, de hogy végül megjelennek-e, az még nem derült ki.

Az újabb pofon viszont eddigi legnagyobb pártfogójuktól, és hollywoodi, A-listás szupersztár-barátjuktól, Oprah Winfrey-től érkezett. Oprah, a talkshow-k koronázatlan királynője Harry és Meghan királyi esküvőjén is ott volt, és 2021-ben ő készítette el velük az első, óriási botrányt kavart televíziós interjújukat, amelyben a sussexiek a királyi család rasszizmusára, hidegségére panaszkodtak, és elviselhetetlen életükre Angliában.

Oprah a hétvégén ünnepelte 69. születésnapját, egy óriási partit adott Beverly Hillsben, olyan sztárvendégekkel, mint Jennifer Lopez, Sharon Stone, Kim Kardashian és Cindy Crawford. Ám a fényes bulira Harry és Meghan nem kapott meghívást.

Kara Kennedy, a királyi család szakértője azt nyilatkozta a The Sun hasábjain: Oprah látványos elfordulása hatalmas pofon Harryéknek. Egyértelmű üzenet, hogy a párban Hollywood sem bízik meg többé. A sztároknak is vannak titkaik, óvják a privátszférájukat, és eszünkbe sincs a közelükbe engedni egy olyan párt, akik a saját családjuk legintimebb titkait is kiárusították a médiának, a Netflixnek és egy könyvkiadónak.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katie Holmes lánya 18 éves lett és pont úgy néz ki, mint édesanyja anno a Dawson és a haverokban
Suri Cruise a 18. születésnapját teljesen átlagos módon ünnepelte, New York utcáin sétálgatott, vett egy kávét és egy csokor virágot, majd találkozott a barátaival.
Sassy - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Április 18-án töltötte be 18. életévét Katie Holmes és Tom Cruise lánya, Suri Cruise. Suri-ról már többször is írtuk, hogy édesanyja kiköpött mása, és ha lehet, ez azóta csak fokozódott.

Nem tudom, hányan emlékeznek itt még a Dawson és a haverok című nagysikerű tini sorozatra a 2000-es évekből, aminek köszönhetően Katie Holmes világhírű lett.

A Joey Potter karakterét játszó színésznő csak pár évvel lehetett idősebb Surinál, mikor a forgatáson dolgozott, és az akkori fotókat és felvételeket látva azt kell, hogy mondjuk, hogy megdöbbentő a hasonlóság.

A várttal ellentétben egyébként Suri Cruise nem kerített nagy feneket a 18. születésnapjának, teljesen hétköznapi szerelésben sétálgatott New York utcáin, ahol elment vásárolni, vett egy kávét és egy csokor virágot, majd találkozott a barátaival.

A Suriról készült aktuális képeket ITT lehet megnézni.

Ugyan kiskorában gyakran arról írtak a lapok, hogy nyilvánosan hisztizett, vagy hogy szülei érdekes dolgokat engedtek meg neki, mostanra teljesen átlagos tinédzserként éli az életét mindenféle kihágás nélkül.

Láthatóan nagyon jó kapcsolatot ápol édesanyjával, míg édesapjával minden kapcsolatot megszakítottak már évekkel ezelőtt.

Most azonban még egy köteléknek vége szakad, hiszen a 18. életév betöltésével Tom Cruise-nak többé nem kell gyerektartást fizetnie, ami a hírek szerint évi 400 ezer dollárt, azaz olyan 150 millió forintnak megfelelő összeget tett ki.

Via: Daily Mail


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Liptai Claudia kislánya gyönyörű nővé cseperedett, és már menyasszonyi ruhát próbál
Panka modellként dolgozott egy magyar divattervezőnél, édesanyja pedig büszkén osztotta meg a róla készült fotókat.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Liptai Claudia megmutatta kislányát, Pankát, aki már nem is olyan kicsi. A megosztott képekről ugyanis egyértelműen látszik, hogy Panka már igazi nővé cseperedett.

Szerencséjére pedig 17 évesen olyan kapcsolatot ápol édesanyjával, ami irigylésre méltó, mindenhova együtt mennek, és szeretnek sok időt együtt tölteni.

Ezúttal Panka éppen egy esküvőruha márka modelljeként próbált fel szebbnél szebb esküvő ruhákat, amiről édesanyja büszkén osztott meg fotókat.

„Az én barna hercegnőm.” - írta a poszthoz többek között Claudia.

A képeket ITT lehet megnézni.

Via: Bors


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Lékai-Kiss Ramóna bikinis fotói tarolnak az instán
A műsorvezető a húgával indult útnak, az úti céljuk: Spanyolország.
Sassy - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Lékai-Kiss Ramóna megmutatta alakját a közösségi médiában, amikor bikinis fotókat posztolt a spanyol tengerparton töltött csajos nyaralásáról. A kommentelők sem mentek el amellett szó nélkül, hogy a műsorvezető milyen jó formában van.

Ramóna ugyanis ritkán látott húgával indult útnak, méghozzá nem is akárhova, hiszen Spanyolország felé vették az irányt.

Az Instagram teli van posztokkal és történetekkel, melyekből könnyedén betekintést nyerhetünk a nyaralásba, és legutóbb egy bikinis fotó érkezett.

A felvétel a tengerparton készült, melyen Ramóna a vízben élvezi a jóidőt, egy párducmintás, pánt nélküli bikiniben.

A poszt nagy sikert aratott, a kommentelők megdicsérték a műsorvezető alakját:"Rami, ez 10 pont” - írta valaki.

„Uuu, de brutál jóóó alakod van”

- olvasható egy mások hozzászólás.

A fotót ide kattintva tudod megtekinteni.

Ramóna az elmúlt években látványosan sokat fogyott, és egy évvel ezelőtt beszélt arról, hogy 2022-ben életmódváltásba kezdett. Tudatosabban táplálkozik és rendszeresen sportol, ami látványos eredményekhez vezetett.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Óriásit nőtt Berki Mazsi kislánya, itt a legfrissebb fotó!
Mazsi friss, névnapos képet osztott meg a kis Emmáról.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Berki Mazsi kislánya, a kis Emma már két és fél éves, és mint azt az influenszer legújabb posztjában látni is lehet, óriásit nőtt az utóbbi időben.

A fotót a kislány névnapja alkalmából osztotta meg az anyukája, Emma pedig imádnivalóan mosolyog a kamerába. Mindezt igazi hercegnőként, virágos szandálban és virágos tüllszoknyában, rengeteg virág és egy szép plüss mackó társaságában.

„Boldog névnapot minden Emmának!” - írta Mazsi a posztja mellé, a képhez pedig, ahogy arra számítani is lehet, özönlenek a kommentek. Sokan ezúton köszöntötték a kislányt, mások arra a következtetésre jutottak, hogy a kis Emma mennyire hasonlít az anyukájára.

„Tiszta anyukája! Boldog névnapot neki!”
- írta valaki, míg más azt jegyezte meg: „De szép kislány. Nagyon cuki!”

A fotót IDE KATTINTVA lehet megnézni.

Via: Femina


Megosztom
Link másolása