SZTÁR

Billie Eilish, David Guetta és az Imagine Dragons is fellép jövőre a Szigeten

Magyarország legnépszerűbb fesztiválja egy kis ízelítőt hozott a zenerajongóknak.
Sassy - sassy.hu
2022. december 01.


Megosztom
Link másolása

Augusztus 10 és 15 között rendezik meg 2023-ban a Szigetet, ahol olyan fellépők várhatóak, mint az Oscar-, Golden Globe- és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish és a DJ-legenda David Guetta.

A fesztivál hozza megszokott arcát, hiszen műfajokban gazdag, népszerű és feltörekvő zenészeket is felsorakoztat majd.

„Amikor felmerült a lehetősége, hogy Billie Eilisht meg tudjuk hívni a jövő évi fesztiválra, olyan döntést kellett hoznunk, amit nagyon ritkán teszünk meg: egy nappal eltoltuk a Szigetet, és most örömmel mondhatjuk, hogy az utóbbi évek talán legnagyobb sztárja a Sziget Nagyszínpadán lép fel 2023-ban”

- jelentette be Kádár Tamás főszervező.

A most bejelentett nevek közül persze a Magyarországon most először látható Billie-n túl is van kinek örülni. Friss dalokkal tér vissza például David Guetta, valamint a Florence + the Machine, miután megjelentette a kritikusok által is elismert „Dance Fever” című albumát, Rengeteg új zenével érkezik az Imagine Dragons, és sokak örömére pótolja a tavaly betegség miatt lemondott első hazai fellépését Sam Fender.

Az egykori legnépszerűbb One Direction ír szívtiprója, Niall Horan első fesztiválturnéjára indul és a Szigetet is érinti majd. Az elektronikus szcéna aktuális sztárjai közül a Szigetre várjuk a Major Lazert (is) alapító Diplót, jön Jamie xx, továbbá a német elektronikus zene ikonikus alakja, Sven Väth. Az énekes-dalszerző Yungblud pedig keményebb dallamokkal színesíti majd a műsort.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Szakított Kárpáti Rebeka és a nála 17 évvel idősebb, milliárdos szerelme
Az egykori szépségkirálynő egy sajtótájékoztatón jelent meg eljegyzési gyűrűje nélkül.

Megosztom
Link másolása

Válságba került Kárpáti Rebeka és a nála 17 évvel idősebb szerelme, Lénárd András kapcsolata, tudta meg a Blikk. A pár az év elején még az esküvőt tervezgette, ám a modell egy ideje már az eljegyzési gyűrűt sem hordja.

A volt szépségkirálynő és a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa két év után idén januárban döntött úgy, hogy magasabb szintre emelik a kapcsolatukat.

Ám Kárpáti Rebeka a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska sajtótájékoztatóján már nem viselte az eljegyzési gyűrűt. A férfi azóta folyamatosan rózsacsokrokkal és gáláns ajándékokkal bombázza a modellt.

„Eddig nagyon boldog és kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, az eljegyzés után is a fellegekben jártak, és már tervezgették az esküvőt. Az utóbbi pár hétben azonban valami probléma adódott kettőjük között, ami talán a kapcsolatuk végét is jelentheti.

Nem tudom a pontos okát, de komoly dologról lehet szó, ha Rebeka a gyűrűt is levette. Ettől függetlenül szerintem itt még nincs minden véglegesen eldöntve, máskor is volt már döccenő a kapcsolatukban, amit helyre tudtak hozni”

– árulta el a Blikknek egy informátor.

Egy másik forrás szerint a milliárdos mindent megtesz a békülésért. A lap megkereste Kárpáti Rebekát és Lénárd Andrást is, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Klasszikus stílusú fürdőruhában pózol a gyönyörű, magyar plus size modell, Sirokai Diána
Divatos darabot mutatott be Instagramon. Mutatjuk a fotót!

Megosztom
Link másolása

Idén újra divat a fekete-fehér!

Ennek jegyében lettek tele az üzletek fekete, fehér és fekete-fehér ruhadarabokkal.

Ez persze a fürdőruhadivatot is meghatározza, felbukkantak a klasszikus formák és ez az elegáns színösszeállítás.

Sirokai Diána magyar plus size modell is bemutatott most egy fekete-fehér bikinit és egy fürdőruhát is Instagramon.

Mutatjuk:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Megan Fox megmutatta smink nélküli arcát - elképesztő, mennyi gyűlöletet és negatív reakciót kapott
Pedig a 37 éves színésznő így is gyönyörű. Sokak szerint azonban a képen inkább úgy néz ki, mint Kim Kardashian.

Megosztom
Link másolása

Megan Fox mostanában nem a legnagyobb közönségkedvenc. Nemrég pont amiatt kapott rengeteg támadást, mert egy fotón a sok smink és a több plasztikai beavatkozásnak köszönhetően úgy nézett ki mint egy ukrán szexbaba.

A színésznő ezt ki is kérte magának, és valószínűleg hatottak rá a megjegyzések, mert most egy egészen más, eddig sosem látott arcát mutatta meg.

Legújabb fotóján ugyanis, smink nélkül - na, azért legyünk őszinték, minimális festékben - posztolt egy tükrös szelfit.

Ám a követőitől elismerés helyett inkább csak gyűlöletet és sok-sok negatív kommentet kapott.

„Ki ez?” - írták többen is, akik alig ismertek rá a mindig talpig sminkben tündöklő színésznőre. Sokan pedig egyenesen Kim Kardashiannak nézték.

„Szó szerint elgörgetek mellette, és azt hittem, hogy ez Kim” - írta valaki, míg egy másik hozzászólt: „Mi a fenéért hittem, hogy ez Kim Kardashian?”.

Posztjában egyébként egy hajápolási márkát népszerűsít, amiben le is írja, hogy a hétvégi Coachella után bizony a 66 centis hajhosszabbítására ráfér egy kis regenerálás. Mindezt egy egyszerű fekete melltartóban és egy kockás pizsamanadrágban mutatja a fotón.

Szerencsére azért érkezett pár elismerő megnyilvánulás is:

„Csak azért, mert ez az első alkalom, hogy smink nélkül látod. De ő az, és természetesen gyönyörű.”
- írta egy hozzászóló.

„Ti még sosem láttatok egy nőt smink nélkül és mégis jól néz ki, kapjátok be trollok” - kelt védelmére más valaki.

A természetesség mindenképp egy jó irány Fox-tól, és ahogy a kommentekben is írják, manapság nagy szükség van az őszinte, vagy legalább afelé hajló Instagram-megnyilvánulásokra, a sok-sok agyon effektezett, sminkelt, Face-appos fotó mellé.

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ezek azok a pillanatok, amikor a brit királyi család tagjai nem bírtak viselkedni a nyilvánosság előtt
Kamilla és Károly kifejezetten bunkón kiröhögte az eszkimókat.

Megosztom
Link másolása

Illem, etikett protokoll – ez az, amit szinte a fejébe vernek annak, aki egy uralkodói család tagja.

A megfelelő viselkedés a nyilvánosság előtt nagyon fontos volt annak idején II. Erzsébet számára, és az is, hogy a család tagjainak viselkedése milyen képet alakít ki róluk a közvélemény előtt.

A királynőt nemigen láthattuk olyan helyzetben, amikor bármi is kibillentette volna a nyugalmából, bár a humorérzékét időnként megcsillogtatta. A család egyik legifjabb tagja, Lajos herceg viszont egy született troll: folyamatosan bohóckodik és kiparodizálja a protokoll-eseményeket.

Akadt néhány olyan momentum, amikor a brit királyi család tagjai nem bírtak magukkal, és kitört belőlük a teljesen normális, hétköznapi ember.

Ám előfordult az is, durvábbra sikeredett a reakciójuk: Kamilla királyné és Károly király például 2017-ben (maikorf Károly még csak trónörökös volt) szabályosan kiröhögte egy nyilvános eseményen az inuitokat, amikor bemutatták nekik a hagyományos eszkimó köszöntést.

Íme, a videó:


Megosztom
Link másolása