SZTÁR

"Ádinak nem voltak emlékezetes hazugságai, ő csak úgy masszívan évekig hazudott folyamatosan" – még több titok Solti Ádám és Berni kapcsolatáról

Solti Ádám egykori szeretőjétől született, eltitkolt gyermeke nem az egyetlen probléma volt ebben a házasságban.
Sassy - sassy.hu
2022. május 12.


Megosztom
Link másolása

Pár napja közös interjúban mesélte el a Blikknek Solti Ádám és felesége, Bernadett, hogy válságba került a kapcsolatuk. Kiderült, hogy a színésznek szeretője volt, aki ráadásul teherbe is esett a sztártól.

A házaspár 2019-ben mondta ki az igent, ám, ahogy az az Rtl Klub Nyerő Páros című játékából is kiderült, nem ez volt az egyetlen titok és hazugság a kapcsolatukban.

Berni például a Nyerő Párosból tudta meg, hogy kivel vesztette el a szüzességét Ádám. Csak annyit tudott, hogy egy idősebb, német származású nő volt. "Mindig kérdeztem, és soha nem mondta el. Bármennyit könyörögtem" - mesélte az ifjú feleség.

Az egyik játékban a lányok hazugságfelismerő képességét tesztelte a műsorvezető. Ekkor derült ki, hogy Solti Ádám évekig hazudott szerelmének – persze azt nem tudhatjuk, hogy ez akkor már arról a szeretőjéről szólt-e, aki 2010 óta van jelen a celeb életében, és aki két évvel ezelőtt gyereket is szült Ádámnak.

"Ádinak nem voltak emlékezetes hazugságai, ő csak úgy masszívan évekig hazudott folyamatosan. Nem volt egy nagy hazugság, hanem minden napra egy kicsi. Szerette azt hazudni, hogy nem beszél valakivel, akiről én pontosan nagyon jól tudtam, hogy beszél vele. És ez ment hónapokig" – árulta el Berni.

A legnagyobb fájdalmat azonban kétségkívül a házasságon kívül született gyerek okozhatta Bernadettnek. Mégis úgy döntött: nem hagyja el férjét, hanem együtt, kéz a kézben próbálják meg megoldani a helyzetet.

„Biztos, hogy ez most rengeteg nőtársamat megbotránkoztatja, de megbocsátottam Ádámnak, mindenki követhet el hibákat az életben, de a férjem rászolgált arra, hogy kapjon tőlem egy második esélyt. Új fejezetet nyitottunk az életünkben” – nyilatkozta.

rtl.hu


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katie Holmes lánya 18 éves lett és pont úgy néz ki, mint édesanyja anno a Dawson és a haverokban
Suri Cruise a 18. születésnapját teljesen átlagos módon ünnepelte, New York utcáin sétálgatott, vett egy kávét és egy csokor virágot, majd találkozott a barátaival.
Sassy - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Április 18-án töltötte be 18. életévét Katie Holmes és Tom Cruise lánya, Suri Cruise. Suri-ról már többször is írtuk, hogy édesanyja kiköpött mása, és ha lehet, ez azóta csak fokozódott.

Nem tudom, hányan emlékeznek itt még a Dawson és a haverok című nagysikerű tini sorozatra a 2000-es évekből, aminek köszönhetően Katie Holmes világhírű lett.

A Joey Potter karakterét játszó színésznő csak pár évvel lehetett idősebb Surinál, mikor a forgatáson dolgozott, és az akkori fotókat és felvételeket látva azt kell, hogy mondjuk, hogy megdöbbentő a hasonlóság.

A várttal ellentétben egyébként Suri Cruise nem kerített nagy feneket a 18. születésnapjának, teljesen hétköznapi szerelésben sétálgatott New York utcáin, ahol elment vásárolni, vett egy kávét és egy csokor virágot, majd találkozott a barátaival.

A Suriról készült aktuális képeket ITT lehet megnézni.

Ugyan kiskorában gyakran arról írtak a lapok, hogy nyilvánosan hisztizett, vagy hogy szülei érdekes dolgokat engedtek meg neki, mostanra teljesen átlagos tinédzserként éli az életét mindenféle kihágás nélkül.

Láthatóan nagyon jó kapcsolatot ápol édesanyjával, míg édesapjával minden kapcsolatot megszakítottak már évekkel ezelőtt.

Most azonban még egy köteléknek vége szakad, hiszen a 18. életév betöltésével Tom Cruise-nak többé nem kell gyerektartást fizetnie, ami a hírek szerint évi 400 ezer dollárt, azaz olyan 150 millió forintnak megfelelő összeget tett ki.

Via: Daily Mail


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Liptai Claudia kislánya gyönyörű nővé cseperedett, és már menyasszonyi ruhát próbál
Panka modellként dolgozott egy magyar divattervezőnél, édesanyja pedig büszkén osztotta meg a róla készült fotókat.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Liptai Claudia megmutatta kislányát, Pankát, aki már nem is olyan kicsi. A megosztott képekről ugyanis egyértelműen látszik, hogy Panka már igazi nővé cseperedett.

Szerencséjére pedig 17 évesen olyan kapcsolatot ápol édesanyjával, ami irigylésre méltó, mindenhova együtt mennek, és szeretnek sok időt együtt tölteni.

Ezúttal Panka éppen egy esküvőruha márka modelljeként próbált fel szebbnél szebb esküvő ruhákat, amiről édesanyja büszkén osztott meg fotókat.

„Az én barna hercegnőm.” - írta a poszthoz többek között Claudia.

A képeket ITT lehet megnézni.

Via: Bors


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Lékai-Kiss Ramóna bikinis fotói tarolnak az instán
A műsorvezető a húgával indult útnak, az úti céljuk: Spanyolország.
Sassy - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Lékai-Kiss Ramóna megmutatta alakját a közösségi médiában, amikor bikinis fotókat posztolt a spanyol tengerparton töltött csajos nyaralásáról. A kommentelők sem mentek el amellett szó nélkül, hogy a műsorvezető milyen jó formában van.

Ramóna ugyanis ritkán látott húgával indult útnak, méghozzá nem is akárhova, hiszen Spanyolország felé vették az irányt.

Az Instagram teli van posztokkal és történetekkel, melyekből könnyedén betekintést nyerhetünk a nyaralásba, és legutóbb egy bikinis fotó érkezett.

A felvétel a tengerparton készült, melyen Ramóna a vízben élvezi a jóidőt, egy párducmintás, pánt nélküli bikiniben.

A poszt nagy sikert aratott, a kommentelők megdicsérték a műsorvezető alakját:"Rami, ez 10 pont” - írta valaki.

„Uuu, de brutál jóóó alakod van”

- olvasható egy mások hozzászólás.

A fotót ide kattintva tudod megtekinteni.

Ramóna az elmúlt években látványosan sokat fogyott, és egy évvel ezelőtt beszélt arról, hogy 2022-ben életmódváltásba kezdett. Tudatosabban táplálkozik és rendszeresen sportol, ami látványos eredményekhez vezetett.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Óriásit nőtt Berki Mazsi kislánya, itt a legfrissebb fotó!
Mazsi friss, névnapos képet osztott meg a kis Emmáról.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Berki Mazsi kislánya, a kis Emma már két és fél éves, és mint azt az influenszer legújabb posztjában látni is lehet, óriásit nőtt az utóbbi időben.

A fotót a kislány névnapja alkalmából osztotta meg az anyukája, Emma pedig imádnivalóan mosolyog a kamerába. Mindezt igazi hercegnőként, virágos szandálban és virágos tüllszoknyában, rengeteg virág és egy szép plüss mackó társaságában.

„Boldog névnapot minden Emmának!” - írta Mazsi a posztja mellé, a képhez pedig, ahogy arra számítani is lehet, özönlenek a kommentek. Sokan ezúton köszöntötték a kislányt, mások arra a következtetésre jutottak, hogy a kis Emma mennyire hasonlít az anyukájára.

„Tiszta anyukája! Boldog névnapot neki!”
- írta valaki, míg más azt jegyezte meg: „De szép kislány. Nagyon cuki!”

A fotót IDE KATTINTVA lehet megnézni.

Via: Femina


Megosztom
Link másolása