Connect with us

9 meglepő kis testbeszéd-jel, ami elárulja, hogy lőttek a párkapcsolatodnak

Fotó: Pexels

LOVE

9 meglepő kis testbeszéd-jel, ami elárulja, hogy lőttek a párkapcsolatodnak

Néhányról álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen rosszat jelent.


Az agyad minden erejével azt mondja, ő a tökéletes partner. Talán még a szíveddel és a lelkeddel is elhiteti. De a testedet senki sem tudja becsapni. A The Daily Net szerint ha ezeket az apró – sokszor ártalmatlannak tűnő – jeleket látod magadon vagy a párodon, akkor sajnos nagy baj van.

1. Testi távolság

A testbeszéd-szakértők szerint a két ember közötti távolság kifejezetten árulkodó.

Azt mondják, az igazi intimitásban élő párok maximum 45 centiméterre távolodnak el egymástól, ha együtt vannak. Már ha épp nem bújnak össze, vagy nem ölelik át egymást, akkor ez a távolság nulla.

Szóval ha a pároddal rendszeresen tartjátok a több mint fél métert, vagy többet, akkor ott valami bibi van.

2. A bizalmatlanság jelei

Ha a szerelmesek folyton egymást fürkészik, az önmagában nem baj. Ám ha ezt jól látható feszültséggel teszik, az már igen. Ha a pároddal vagy, és mondjuk folyton a lábával dobol, a kezével izgatottan gesztikulál, vagy épp állandóan védekezőn karba fűzi, ha veled beszél, akkor ott súlyos gondok vannak a bizalommal.

3. Ha nem mozdultok együtt

A boldog párok a szakemberek szerint ösztönösen szinkronban mozognak. Ha például sétálnak, egymás mellett, egy ütemben teszik. Ha ez a szinkronitás felbomlik, az egyik hátramarad, vagy csak össze-vissza ténferegnek egymás mellett, az a test egyértelmű jelzése, hogy nincsenek egy hullámhosszon.

4. Vigyorgás

Szándékosan használjuk ezt a szót a mosoly helyett.

A párok arcára kiülő kényszeredett mosoly ugyanis nagyon rossz jel. Erőlködést jelez, azt, hogy valamit el akarnak fedni. Többnyire azt, hogy nem érzik jól magukat egymás társaságában.

via GIPHY

5. Keresztbe tett karok és/vagy lábak

Mindkettő klasszikus védekező póz. Ha gyakran veszitek fel ezt a pózt a pároddal, ha együtt vagytok, az olyan, mintha egy láthatatlan fal lenne közöttetek. Egyszerűen nem vagytok hajlandók megnyílni egymásnak, az pedig nagyon rossz jel.

6. Összehúzott szemöldök

A testbeszéd-szakértők szerint gyakorlatilag ez az egyik legfőbb válóok-gesztus. Még felmérést is végeztek arról, hogy

azok a párok, akik gyakran ráncolták a szemöldöküket egymásra nézve vagy beszélgetve, előbb-utóbb szinte biztos elváltak.

Nem csoda: ez a gesztus a kritika és a rosszallás megnyilvánulása. Mindkettő kapcsolatgyilkos.

via GIPHY

7. A szemkontaktus hiánya

Ezt nem kell hosszasan magyarázni. A szerelem és az intimitás egyik legfontosabb jele, ha a két ember gyakran néz egymásra. Ha ez nincs meg, akkor a kapcsolat lassan haldokolni kezd.

8. Ha eltakarja a nyakát

A szakértők szerint ha valaki gyakran elfedi a kezével a nyakát, az azt jelzi, hogy valamit titkol előtted, vagy éppen védekezik, rejtőzködik. Állítólag ez ősi ösztön, a nyak ugyanis az emberi test legsebezhetőbb része (a ragadozók is ott kapják el az áldozatukat).

9. Hátlapogatás

Újabb meglepetés: ha a párod gyakran ütögeti barátian a hátadat, az nem jelent jót. Ez ugyanis kifejezetten baráti gesztus, a gyengéd ölelést próbálja ezzel “megúszni”, vagyis elrejteni azt, hogy a szerelme irántad már elmúlt, és barátsággá szelídült.

The Daily Net

Még több LOVE

Hirdetés

Népszerű

Facebook

Hirdetés
Fel