ÉLETMÓD

7 évindító fogadalom saját magad számára, amiket megéri betartani

Új év, tiszta lap: vedd észre a változásokban rejlő szépséget!
Sassy - sassy.hu
2019. január 20.


Megosztom
Link másolása

Lehet, hogy kicsit hideg, sötét és borongós, de a január akkor is egyenlő az újrakezdéssel. Felejtsd el a hatalmas és betarthatatlan kijelentéseket; helyettük a specifikus, kicsi, ám annál praktikusabb változtatásokra helyezd a hangsúlyt. Íme pár tipp:

1. Felejtsd el a mentegetőzést

Idén fogadd meg magadnak, hogy felhagysz a mentegetőzéssel - nyíltan vállald fel a gondolataidat és a véleményedet, büszkén állj ki a saját igazad mellett. Valójában sokkal gyakrabban mondjuk, hogy "bocsánat", mint amennyiszer indokolt lenne. Kezdd az egészet azzal, hogy megváltoztatod a hozzáállásod és megértő emberekkel veszed körbe magad. Értékeld az olyan barátokat, akik elegendő időt és helyet adnak ahhoz, hogy önmagad legyél és bátorítanak arra, hogy őszinte, szeretetteljes és bátor lehess. Ezáltal te is rájössz, hogy tiszteletteljesen megosztani a gondolatainkat - akkor is, ha esetleg nem egyeznek másokéval - ezáltal pedig párbeszédet generálni, teljesen rendben van.

2. Kelj fel egy kicsit korábban

Az egyik legnehezebb alapvető tevékenységünk januárban nem ritkán az, hogy időben kikeljünk az ágyból. Az év leghosszabb napjain semmi másra nem vágyunk, minthogy az átlagosnál is hosszabban nyomogassuk a szundi-gombot. Ugyanakkor, ha idén megfogadjuk, hogy egy kicsit korábban felkelünk - legyen az akár csak 10 perc - valójában később sokkal produktívabb évet tudhatunk majd a hátunk mögött. Élvezzük ki a napot és a napfényt, amit kapunk, ne pazaroljunk el egyetlen hétvégét sem az ágyban fetrengve. Inkább csináljunk fantasztikus reggeliket, fedezzünk fel új dolgokat és húzzunk ki minél több teendőt a to do-listánkról. Természetesen egy-egy lustálkodós nap kifejezetten terápiás hatású lehet, de ne csináljunk belőle rendszert. A nappal együtt kelni rendkívül kifizetődő dolog hosszútávon.

3. Tölts több időt a szabadban

A korábbi ébredés mellett arra is érdemes időt szakítani, hogy a szokásosnál kicsit több időt töltsünk odakint, januárban is. Pár réteg plusz ruhával a téli időjárás sem akadályozhat meg legalább heti egy élvezetes túra, korcsolyázás vagy séta megvalósításában. Ha az időbeosztásunk engedi, akár többnapos elvonulásokat is betervezhetünk a hegyekbe vagy az ilyenkor üdítően zsúfolatlan Balatonhoz. A tiszta levegő valósággal csodákat tud művelni az energiaszintünkkel és a hangulatunkkal, feltölt inspirációval és motivációval.

4. Ne keress többé kifogásokat saját magad vagy mások számára

Ha valami nem valósul meg, vagy ha félünk belevágni egy nagyobb volumenű változtatásba, gyakran kifogások és indokok végtelen tárházával állunk elő ahelyett, hogy szembenéznénk a tényekkel. Legyen szó egy legjobb baráttal lefolytatott kemény beszélgetésről vagy álmaink munkájának megszerzéséről, hajlamosak vagyunk halogatni és mentegetőzni ahelyett, hogy egyszerűen belevágnánk. Ezek a dolgok nagy érzelmi hullámzásokkal járhatnak együtt, de ez így normális, ugyanakkor nem lehetetlen lépések és segíthetnek egy olyan élet elérésében, amit aztán még jobban imádhatunk. Ebben a hónapban fogadd meg, hogy többé nem keresel kifogásokat saját magad és mások számára, hanem lépéseket teszel a jövőd érdekében. Vedd észre a változásokban, a kudarcokban és a sikerekben rejlő szépséget.

5. Rakj rendet az otthonodban

A tavaszi nagytakarítás bevett dolog, de miért ne keríthetnénk rá sort januárban? Ilyenkor alapvetően több időt töltünk odabent, miért ne hoznánk ki belőle a legtöbbet? Szelektáld ki a szekrényedet, porold le a polcokat, sőt, talán egy nagy szoba-átrendezés is felfrissíti majd a lelkedet. Ezekkel valójában több helyet teremtesz azoknak a lehetőségeknek is, amelyek idén az életedbe lépnek.

6. Változtass a közösségi médiával kapcsolatos gondolkodásmódodon

Új év, tiszta lap, itt az ideje, hogy kicsit megváltoztasd a közösségi oldalakhoz fűződő szokásaidat. Nem kell rögtön megválnod valamennyi regisztrációdtól és alkalmazásodtól - csupán emlékeztesd magad azok helyére az életedben. Főként az ünnepek után, mikor legújabb céljaidat veszed górcső alá, érdemes észben tartani, hogy a közösségi média valójában gyakran életünk "retusált" verzióját mutatja. Ne vond kétségbe a saját eredményeidet és céljaidat mások megosztott "boldogsága" alapján és véletlenül se kezdj el azon merengeni, hogy hol kéne éppen tartanod az életedben. Nincs annál nagyobb boldogság, ha a saját feltételeink szerint élhetünk és a saját álmainkon és céljainkon dolgozhatunk. Ezek mentén érdemes beszerezni például egy olyan alkalmazást, ami időről időre értesít arról, hogy mennyit használtad a különböző appokat, így motiválva arra, hogy lefaragj az ezekre "pazarolt" időből.

7. Tűzz ki elérhető célokat a következő évre

Végül, de nem utolsó sorban határozd el, hogy idén megvalósítható célokat tűzöl ki magad elé. Ezek lehetnek egészen specifikus kijelentések is, amik kis kihívás elé állítanak és pozitív változásokat idéznek elő a mindennapjaidban. Például: "eltervezek és megvalósítok egy utazást" vagy "minden hónapban elolvasok egy könyvet". Így sokkal fókuszáltabbnak és inspiráltabbnak fogod érezni magad. Ha az egy év terjedelem túl hosszúnak tűnik, megteheted azt is, hogy csupán februárra tervezel. Oszd fel a hosszútávú céljaidat és álmaidat apróbb lépésekre.

Forrás: elitedaily.com

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
61 évesen olyan a teste, mint egy 30 körüli férfinak, most elárulta a titkát
Természetesen mindehhez nagyon szigorú napirend, edzések, egészséges ételek, na meg rengeteg táplálékkiegészítő szükséges.

Megosztom
Link másolása

Nyilván senkit nem vonz az öregedés gondolata, azonban egy Dave Pascoe nevű, 61 éves férfit egyenesen taszított a gondolat. Állítása szerint ugyanis hiába annyi éves, amennyi, biológiai életkora csak 38 év.

A nyugdíjas hálózati biztonsági mérnők Dave, aki azóta főállású biohacker, arra fordítja minden szabadidejét, hogy genetikai óráját visszafordítsa.

Ez persze nem egy gyalog-galopp, cserébe szigorú rutint követ.

A fejlődését dokumentáló weboldalán megosztja kidolgozott edzéstervét, valamint azt is, hogy naponta 158 táplálékkiegészítőt szed.

„Nem szeretném, hogy az egészségi állapotom az élettartamom előtt lejárjon. Az a célom, hogy a lehető kiegyensúlyozottabbá tegyem őket. Az az elvárásom, hogy legalább 95 éves koromig éljek, méghozzá fantasztikus formában ... ha nem is jóval 110 éves korig, ha Isten is úgy akarja.”

Az anti-age guru azt is elárulta, hogy az alvás rendkívül fontos, és soha nem állít ébresztőt, hogy felébredjen.

Ehelyett hagyja, hogy a teste természetes módon ébredjen, bár ritkán fekszik le későn, és napfelkelte előtt ébred.

Dave ezután egy kimerítő reggeli rutinba kezd, amely 15 perces nyújtásba és öt perc mini trambulinon való ugrálásból áll, hogy felpezsdítse a vérkeringést.

Ezután fogat mos, és vár egy órát, mielőtt beveszi az első adag -  83 darab táplálékkiegészítőt, köztük D3-vitamin tablettát is.

Ezután Dave napozik kicsit, majd futni vagy sétálni megy, mielőtt egy P90X edzéssel folytatná, amely az ellenállás és a súlyzós edzésre összpontosít.

Miután a délelőtt folyamán átmozgatta a testét, ezután a szaunába megy és 45 percet meditál.

A teste táplálására egy edzőturmixot iszik, amihez egy zöld banánból és chia-, dió- és bogyós gyümölcsös tálból álló reggelit fogyaszt.

És bár ez rém szigorúnak tűnik, elmondása szerint igyekszik rugalmasan kezelni.

„Ha valami közbejönne, ami akadályozná egy vagy akár több edzésemet is, nem stresszelek rá. Bár nagyszerű, ha van egy jó struktúra és fegyelem, a legjobb dolgok az életben spontán történnek! Az "énidőm" rendkívül fontos számomra, ezért beosztom, de nem hagyok ki egy lehetőséget sem, hogy minőségi időt töltsek másokkal.” - mondja.

„Egyedül élő, egyedülálló férfiként minden alkalommal elcserélem az edzést, a szaunázást vagy a biohacket a kapcsolatokat ápoló minőségi időre. Egyetlen nap, amikor kihagyok néhány dolgot a rutinból, még nem fog megölni.”

Dave azt is megosztotta, hogy gyakran kihagyja az ebédet és délután 3 óra körül már vacsorázni szokott, valami organikus, szabadon tartott marha, csirke vagy vadon fogott halból álló ételt. Minden étkezéshez egészséges zöldségeket, valamint erjesztett ételt, például savanyú káposztát fogyaszt.

Emellett megesküszik a kékfény szűrős szemüvegre, ami csökkenti a fényhatást  miközben tévét vagy tabletet néz.

A nap zárásaként még egy kis rugalmassági gyakorlatot végez, majd beveszi a maradék táplálékkiegészítőt. Állítása szerint kollagén és peptidek segítségével tartja távol a ráncokat.

Végül Dave szereti a napját úgy befejezni, hogy kizárólag a pozitívumokra koncentrál, imádkozik és listát készít a nap apró győzelmeiről.

Akit érdekelnek a szigorú részletek, ITT tud olvasgatni angol nyelven.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Ez a teljesen általános háztartásbeli szokás akár ADHD-t is jelezhet
Egy szakértő szerint az, hogy hogyan tárolod a ruháidat, elárulhatja, hogy szenvedsz-e ettől a neurológiai betegségtől.

Megosztom
Link másolása

Egyre többen döbbennek rá, hogy a kényszeres szokásaik valójában egy neurológiai természetű betegség, az ADHD, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tünetei.

A betegség vezető tünete a nevében is szereplő figyelemzavar, kísérő tünetei pedig a hiperaktivitás, a feledékenység és a gyenge impulzuskontroll.

Most egy ADHD szakértő, Jeff Rice, elárulta TikTokon, hogy van egy általános dolog, amit szinten minden ADHD-s ember megtesz.

Ez pedig nem más mint az angolul floordrobe, azaz padlógardrób jelenség. Ennek a lényeg az, hogy minden olyan tiszta, vagy még nem eléggé koszos ruhát egy bizonyos helyen, általában egy fotelon, vagy a földön szeretnek tárolni az ADHD-s emberek.

Ennek a szakértő szerint két oka lehet.

Az egyik az, hogy ezeket a ruhákat vizuális jelként hagyják szem előtt, hogy később emlékeztessék a tulajdonosukat arra, hogy ez még nem koszos annyira, hogy a szennyesbe kerüljön, később is fel lehet venni.

Sajnos ezzel azonban az a gond, hogy a szemünk egy idő után szimplán csak megszokja, így szépen lassan egy szép kis halom gyűlik majd ebbe a "gardróbba".

A másik oka, ami valószínűleg nem csak az ADHD-sokat sújtja, hogy a tiszta ruhák elpakolása munka.

Egy ADHD-s számára pedig nem is érdekes, nem újszerű, nem sürgős és még csak nem is jelent kihívást. Így addig halogatódik, mígnem a stóc elpakolása már sürgetővé nem válik.

@jeff_coachyouradhdbrain It seems like many people with ADHD have challenges dealing with laundry.  The clean laundry, and the “not quite dirty and I’ll probably wear it again” laundry tends to accumulate and create clutter.  This laundry clutter is often called our “floordrobe”.  Here are two thoughts on how to tackle this kind of clutter. #laundry #clutter #organizationhacks #adhd #adhdtiktok ♬ original sound - Jeff Rice - Author, ADHD Coach

Ezeket a sorokat olvasva biztosan sokan azt gondolják, hogy „na igen, én ADHD nélkül is így élek", és ez lehet teljesen normális. Tény, hogy sokkal egyszerűbb egy fotelról vagy a földről összeszedegetni a szükséges ruhákat, ráadásul sokszor átláthatóbb is, mint egy szekrényben.

Mi csak azt mondjuk, érdemes ezen elgondolkozni.

Forrás: LadBible


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Vigyázat! A vény nélküli orrcsepp elnyújthatja az idei, egyébként is hosszabb allergiaszezont
A győri Elysia Clinic tüdőgyógyász-allergológusa szerint a legrosszabb, amit az allergiaszezonban elkövethetünk, az az öndiagnózis és a vény nélküli szerek használatának kombinációja.

Megosztom
Link másolása

Még rosszabb állapotba taszíthatja az allergiás betegeket, ha az etikátlanul allergiaellenesnek hirdetett, de nem megfelelő hatással rendelkező, vény nélkül kapható orrsprayket és készítmények használjuk, tartja dr. Szalai Zsuzsanna szakorvos.

A Képmás Magazin összegzése szerint a pollenszezon egyre korábban indul be, és egyre durvább tünetekkel jár.

Idézik Lewis Ziskát, a Columbia Egyetem környezet-egészségügyi tudományok professzorát, aki szerint az USA-ban három héttel tovább tart a pollenszezon 1990-hez képest.

Ez idő alatt pedig legalább 20 százalékkal nagyobb mennyiségű pollen termelődik. „Az emberek hosszabb ideig lélegeznek be polleneket, így több pollenhatásnak vannak kitéve” – mondja.

Hogy ki lesz allergiás, az sok esetben genetikai kérdés, a felmérések szerint a civilizált országok összességében 2-10% az arány. Az ekcémától az allergiás nátháig sok betegség tartozik az allergia kategóriába.

„Ezek a betegek komplex gondozást igényelhetnek, figyelni kell az érintettek bőrére, kezelni kell a náthájukat, és fontos, hogy az asztmát mielőbb kiszűrjük”

– hívja fel a figyelmet dr. Szalai Zsuzsanna.

Elmondta azt is, hogy az allergiavizsgálatok eredményeit ne otthon próbálja meg kibogozni a laikus öndiagnosztizálást hajtva végre magán, mert ez sok esetben kontraproduktív. Szerinte a tüneteket bárki meg tudja ítélni, ám orvosnak kell kimondania azt, milyen készítményt és hogyan kell eztán használni.

Szerinte a legnagyobb baj a recept nélküli készítményekkel az, hogy egyes tabletták álmosságot, csökkent koncentrációt okozhatnak.

„A recept nélküli orrcseppeket és spréket pedig kifejezetten tilos használni ilyen esetekben, még akkor is, ha allergia ellen hirdetik őket – egyébként teljesen inkorrekt és etikátlan módon.

Öt nap, de legföljebb egy hét használat után ezeket szigorúan abba kell hagyni, mert

hozzászokást, függőséget okozhatnak. Az olyan orrsprék viszont, amiket a szakorvosok írnak föl, amiket naponta kell és lehet használni, a függőséget is gyógyítják, és az allergiás nátha tüneteit is akár teljesen megszüntetik”

- emeli ki a doktornő.

„Az allergológusok a szúrásos bőrpróbák során szinte minden gyakori allergént megnéznek, ami Magyarországon előfordul és panaszt okoz. A diagnózist elsősorban a tünetekre alapozzuk, a teszt csak alátámasztja” - mondta el a vizsgálatokról, amelyekre buzdítja is a lakosságot.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Ne dobd ki a használt teafiltert, inkább élvezd a pozitív hatásait a kertben!
A teafű nem csak számunkra jó, használat után a növények földjében is csodákra képes.

Megosztom
Link másolása

Ugyan a zero-waste háztartások fenntartása majdnem hogy lehetetlen a mai világban, azért van egy-két trükk, ami segíthet ebbe az irányba haladni.

Azt már megírtuk, hogy a banánhéjat például szintén érdemes a kuka helyett felhasználni, ugyanis remekül táplálják a növények földjét.

Most pedig kiderült, hogy hasonlót lehet elérni a használt teafilterekkel is.

A kertben ugyanis az egyik legnagyobb kihívás a kártevők távoltartása, amit igen csak nehéz durva vegyszerek nélkül kivitelezni.

Ezt követően fontos, hogy kellő nedvességet kapjanak a növények, valamint minden tápanyaguk meglegyen ahhoz, hogy virágozni tudjanak.

Ezekre pedig mind lehet használna a teafiltereket.

„A nitrogén fontos tápanyag a növények növekedése szempontjából, a teafilterek pedig kíméletes, hosszan tartó felszabadulást biztosítanak. A teafilterekben lévő szerves anyagok emellett nagyszerűen segítik a talaj vízelvezetésének és levegőztetésének javítását.” - mondta el egy szakértő a The Sunnak.

A tea mellett a kávé is gazdag nitrogénben, így a használt zacc szintén felhasználható a kertben.

A használt teafilterről érdemes eltávolítani a papírt, mielőtt a komposzthoz adnánk, ugyanis ez felgyorsítja a levelek bomlási folyamatát.

A komposztálásra alkalmas teafilterek lebomlása ugyanis akár hat hónapig is eltarthat.

A tealevelekben lévő tanninok vonzzák az olyan hasznos lényeket, mint például a földigiliszta, akik segítenek a talaj fellazításában.

Ha nincs komposztunk, akkor sincs baj, a teafüvet lehet közvetlenül a növények köré, a földbe keverni, ami segíti a növény gyorsabb növekedését.


Megosztom
Link másolása